Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Suttogások az éjszakában

2011.01.20

Volt már olyan érzésed, hogy egyes egyedül vagy? Volt már olyan érzésed, hogy irigyled a nemes bükk fát, amiért oly büszkén, szomorúság nélkül áll helyén? Irigyeltél már egy darab ágat, egy darab követ, amiért sosem fáj magánya?

Pihentél már árnyat adó fa alatt, mely gyümölcsét érlelve, büszkén állt a domb tetején, tudván, elvégezte, mit rábíztak? Érezted már, alatta fekvén, mennyire boldog, hogy dolgát végezvén nem fáj magánya?

Érezted már valaha, hogy megtetted, mit kellett és nem fáj magányod? Reménykedtél, hogy egyszer te is büszkén vállalhatod, mit tettél és nem fáj majd magányod?

Ugye tudod, hogy ez mindig így lesz és örökkön marni fog, fájdalmas magányod?

Ugye tudod, hogy szíved sosem hűl majd s testvéri szeretet sem öli, fájdalmas magányod?

Ugye érted már, hogy valójában nincsen ki érted éljen s vágyadat értse?

 

 

 

Jártál már az éjjeli város fényében? Cipelted fájdalmas reményed? Sötét zugok szélén kapott már éltet reményed? Ott vert szíved sebtében? Remélted, hogy előlép és magához ragadja léted? Szaladtál felé gondolatban, hogy jeges karját testedre zárja? Mit megadtál volna, hogy lélegzeted helyben elálljon?

Jegesen forró öleléséből kiáltottál volna egy barátot? Nyitottad volna szádat, hogy ne lökd el minden barátod? Fájt volna büszkeséged, ha vágyadat megéled? Befogadtad volna örömmel a jeges létet?

Bánatod szorítja el kiáltásod vagy büszkeséged? Reméled, hogy minden karcsapásod hasztalan? Reméled, hogy küzdelmed valójában vonzalom?

Ugye nem hiszed, hogy e táncod örökké járhatod?

Ugye te sem reméled, hogy a világ majd megóvja barátod?

Ugye te sem hiszed, hogy ez így a dolgok mikéntje?

 

 

 

Sétáltál már napfényes mező közepén, hol ezernyi virág táncolta az égnek dalát? Láttad a madarakat, fenn az égben, gondtalan szárnyalni? Apró rovart szemed előtt szállni?

Láttad már az élet lényegét, előtted sétálni? Láttad, ahogy ruháját a szél feléd lebbenti? Arcán a napfényt kacagva gördülni? Mosolyát az ég felé széledni? Érezted már, hogy milyen őt közelről figyelni?

Érintette már bőrödet ujja hegyével? Vártad már, boldogan fordul majd feléd és mondja, örül, hogy láthat? Mit meg nem tettél érte, hogy egyszer ő nyújtsa kezét? Vártad, hogy szorítson magához, míg bánatod elfogy és magányod elhagy?

Adtad érte már szíved, hogy többé ne fájjon? Megérte, barátom? Tudod most már, hogy csak ez van? Sejted már, hogy reményed elhalt, s a réten már csak te vagy?

Ugye tudod jól, hogy a remény után már csak te vagy?

Ugye érzed, hogy a sorsod folyton ugyan az?

Ugye, nem remélsz már, egy jobb világot?

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.