Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Városi éjszakák

2012.09.14

   Este tíz óra volt. A nyári éjszaka már leszállt a városra, ennek ellenére a meleg nem enyhült. Az embertömeg most élénkült fel csak igazán, a nappali forróság után. Jöttek-mentek, látszólag céltalanul és értelmetlenül. Néhányan hazafelé tartottak, mások csak úgy lézengtek, de voltak, akik az éjszakai életet akarták megélni. A boltok harsány fényei hirdették önmagukat, próbálták egymást túlragyogni, már-már nappali fényességbe borítva az utcát. Néhány bolt azonban üres volt, tulajdonosaik vagy bérlőik feladták őket, várták, hogy sorsuk jobbra forduljon. Azonban most üresen álltak a sötétség magányos szigeteiként a városi éjszakában. Az egyik ilyen sziget félhomályában állt és várt egy fiatal nő. A húszas évei végén járt, megjelenése formás és elegáns volt. Nézte a tömeget, ahogyan hömpölygött és próbált minél inkább a fényben maradni. Senkinek sem tűnt fel, hogy ott áll és vár. Megvetően, rezzenéstelen arccal figyelte a környezetét. Ő is az éjszakai élet kalandjai reményében egyezett bele a találkozóba. Partnere azonban még sehol sem volt, illetve a találkozóhely közelében még nem.

Hosszú percek teltek el, mire végre az egyik utcasarkon felbukkant a másik nő. Alacsonyabb és öregebb is volt a sötétben várakozónál, éveiről leginkább arca árulkodott. Itt-ott ráncok húzódtak meg, bár tekintete élénk volt, szeme mégis valami belső; lelki bizonytalanságról árulkodott. Szándékosan késve érkezett, úgy vélte, megengedheti magának, hogy rá várakozzanak. Azonban csalódnia kellett, mivel nem talált senkit sem a megbeszélt helyen. Beállt az egyik lámpa alá és várt. Arckifejezése komorságról és bosszúságról árulkodott. Meg sem fordult a fejében, hogy hátra tekintsen. Percekig állt ott az idősebb nő, mögötte meg társa, akire várt. A fiatalabb végül megunta a várakozást és köhintett egyet.

Az imént érkezett alak megijedve fordult meg, majd megnyugodva vette észre társát. Arcáról eltűnt a csodálkozás és helyét gúnyos mosoly vette át.

 

-         Na? Készen állsz egy éjjeli kalandra?

-         Nem lennék itt, ha nem így lenne. – felelte a fiatalabbik nő. – Indulunk végre?

-         Szeretem a mohó egyéneket. – vigyorgott tovább – Hallottam egy jó helyről, egy rock kocsma. Azt beszélik róla, hogy sok inhumán is jár oda. Mi több, az egy találkozóhely is a számukra.

-         Ezt honnan tudod? – csodálkozott a fiatalabbik.

-         Óóó, kedvesem, megvannak a forrásaim. De, mint bizonyára te is tudod, esetünkben az információ igen kényes dolog. Nem lehet csak úgy kiadni dolgokat. Vagy te esetleg nem így vagy vele?

 

Erre a kérdésre nem kapott választ, a fiatal nő maga elé révedt és egy árva gondolat sem látszott az arcán. Egy darabig némán haladtak egymás mellett, időnként egymásra néztek. Ilyenkor az idősebbik próbált csábítóan nézni, hátha megkapja a másiktól azt, amit szíve legfőbb vágyának vélt, holott pusztán testi ösztön volt csak.

Elérték a metró bejáratát, lementek a föld alá és felszálltak az első szerelvényre, ami jött. Az idősebbik folyton a másik vágyait igyekezett felkorbácsolni. Ez alatt a fiatalabb tanácstalanul nézett, néha belegondolt, hogy milyen lenne, majd elhessegette a gondolatot. Bár, nem lett volna ott, ha nem foglalkoztatta volna komolyan a gondolat, hogy enged a csábításnak. A hosszú metrózás alatt mindketten elkalandoztak gondolatban, hogy milyen lenne személyesen találkozni és felismerni az inhumán lényeket.

Az idősebbik végig arról fantáziált, hogy találkozik velük, megremegteti a szempilláit, kis mellbedobással lenyűgözi őket, még akkor is, ha nők és máris a tenyeréből esznek majd. Egy másodpercig sem merült fel benne, hogy lehet másként is.

A fiatalabb nő is ezen agyalt, bár ő kissé visszafogottabb stílusban. Ő az éjszaka gyermekeit kereste. Erősen bízott benne, hogy azon a helyen találkozni fog legalább eggyel vagy olyan személlyel, aki elvezeti hozzájuk. Nem okozott számára gondot felismerni az ilyen személyeket, mivel volt érzéke hozzá, amit korábban már használni is tudott. Ellentétben az alacsonyabbik nővel. Ahogy így elgondolkozva haladtak észre sem vették, hogy jó ideje nem szóltak egymáshoz. Mire észbe kaptak, már meg is érkeztek a céljukhoz. Körbenéztek az utcán, meglepve tudatosult bennük, hogy egy igen kétesnek látszó helyen vannak. Még mindig a belvárosban voltak, de egy olyan félreeső helyen, amit a turisták vagy az átutazók közül biztosan nem sokan találnak meg. A hely célja nem is az volt, hogy nagy tömegek számára nyújtson szórakozást. A környéken csak egy-két lámpa világított, a fényük ezeknek sem volt erős, mintha réges-régi lámpák lennének, amiknek a fénye már megkopott az évtizedek alatt. Derengős hangulatba burkolózott az egész környék, némi baljóslatú érzéssel keverve. Mintha az erre járókra valamilyen különös tekintet szegeződne.

Az ajtó feletti hirdetésen egy vérvörössel rajzolt kör volt, melyet négy enyhén ferde vonal húzott át. A kör és a négy vonal olyan mintázatú volt, mintha vérrel rajzolták volna őket. Az ábra mellett pedig, az alábbi szöveg állt: LIDÉRCTANYA.

A tábla alatt egy koromfekete kétszárnyas vasajtó. Jelenleg nyitva volt, mögötte lépcső vezetett lefelé a pince szintjére. A lépcsők égetett agyagtéglákból lettek kirakva, valamikor régen, legalább fél évszázaddal korábban. A falak egykor hófehérre voltak meszelve, most már azonban veszítettek egykori színükből, itt-ott láthatóan utólag javították is. Mindketten egyszerre indultak meg, bár az idősebb nő az ajtó előtt félreállt az útból, hogy maga elé engedje társát, mintha csak ő maga férfi lenne. A lépcső alján egy kilencven fokos forduló várt rájuk, s csak ez után következet a hatalmas terem, ahol az asztalok is helyet kaptak. A bejárattól balra eső falnál volt a pult. A pulttól kezdve, vele párhuzamosan, egymás mellett helyezkedtek el a vaskos, tölgyfából készült asztalok és padok. Nagyobb kihagyás közöttük csak a bejárattal szemben volt, onnan ugyanúgy folytatódtak tovább, amíg el nem érték a terem másik végét. Három sor fért el egymás mellett keresztirányban, merőlegesen a bejárat síkjára. Ahogy befordultak a terembe, meglepve vették észre, hogy várakozásukkal ellentétben majdnem teltház van. Amerre csak néztek, hosszú hajú alakok ültek, mindkét nemből. Egy-két személynek volt csak rövid haja, hátulról nézve elég egységes képet alkottak. Amint átléptek az ajtón, szinte egyszerre fordult feléjük minden szempár. Egyik tekintetben sem az ártatlanság szelíd gyengesége tükröződött. Voltak olyanok is, akiknek a szembogara kifejezetten „világított” a derengő fényben, míg másoké megtévesztésig hasonlított egy emberére. Az ilyen helyeken elmaradhatatlan háttérzene metál volt vagy keményebb rock. Miután a tömeg végigmérte az újonnan érkezőket, ott folytatták a dolgukat, ahol abbahagyták.

 

 

   Elégedetten nézett végig a társaságon az alacsonyabbik, száját kéjvággyal kevert gúny húzta mosolyra. Teljes mértékben meg volt győződve róla, az itt lévők még nem is sejtik, hogy személyében micsoda megtiszteltetés érte őket. A magasabb, inkább kíváncsian nézett ide-oda, azt méregette, hogy vajon melyik sarokban húzódhat meg egy vámpír, esetleg több. Egyik hely sem tűnt ígéretesnek, mindegyik túlságosan egyszerű és rangon aluli volt egy olyan lény számára. A keresgélése közben egy függönyön akadt meg a szeme, mely egy másik helyiségbe vezető átjárót takart el. Ígéretesnek tűnt az a hely, a függöny anyaga valami fényes és sűrű szövésű anyag volt. Színe a mélytenger kékjében játszott, szíve hevesebben kezdett verni, majdnem meg is indult abba az irányba. Különös transzából egy furcsa érzés zökkentette ki, a pultosra nézett, aki meg őt nézte. A nő kérdőn figyelt a fickóra, a fickó viszont szúrósan bámulta, fejét nemlegesen ingatta. A nő erre felhúzta az orrát és úgy tett, mintha nem is érdekelné a dolog, hogy a függöny mögé lessen. A pultos fanyar vigyorra húzta a száját, fejét leszegte. De, persze ez csak a látszat volt, sem a nő, sem a pultos nem gondolta komolyan, hogy a történetnek itt vége van.

Az idősebbik nő érdeklődve nézett körbe, hogy hol talál olyan személyt, aki kedvére való lenne. Már-már a bőség zavarában szenvedett, végül azt találta ki, hogy csak simán belevág a közepébe. Kiszemelt magának egy asztalt, ahol két rocker srác ült és beszélgetett. Ránézésre fiatalabbak voltak mint ő, sőt valójában is. Ahogy leült melléjük egyből őt kezdték nézni. A nő csak mosolygott, kacsintgatott. A két srác vidáman, csillogó szemekkel nézte őt. Néha összekacsintottak, várták, hogy mi fog történni.

 

-         Sziasztok!

-         Szia! – felelték egyszerre.

-         Mit szólnátok egy kis kikapcsolódáshoz, mondjuk, megismerkedhetnénk közelebbről is.

 

Ezzel egyidőben közelebb húzta magát a mellette ülő sráchoz. Majd kéjesen tekintett a másikra is, mintegy biztatva őt is, hogy hármasban szép az élet. A nő nem rejtette véka alá azt, hogy mennyire szabadosan szemléli az életet. A két férfi kapva kapott a lehetőségen, benne voltak a játékban, egészen addig, míg a nő önteltségében azt nem gondolta, hogy ihat a srácok söréből. Éppen nyúlt az egyik korsó felé, amikor a mellette ülő férfi akkorát vágott a kezére, hogy majdnem eltörött. A nő lendületből pofon vágta a mellette ülőt és dühösen tekintett rá. Teljesen meg volt győződve róla, hogy haragja, mely a szemében is tombol, engedelmességre bírja őket. Tévedett.

 

-         Mit képzelsz magadról? Soha többet ne merj a sörömhöz nyúlni, ha jót akarsz magadnak.

-         Ne játszd a nagyfiút, olyan tudok neked adni, amitől a nap minden egyes percében utánam fogsz vágyakozni. Ne húzd ki nálam a gyufát. – erősködött a nő.

-         Nem csak fehér májú vagy, de beképzelt is, egyre inkább kezdesz taszítónak tűnni nekem.

 

A másik srác csak bólogatott, nem szólt egy szót sem. A nő pedig vérig sértődött.

 

-         Te akartad. Fogalmad sincs, hogy miről csúsztál le ezzel a pökhendiségeddel. De, ez már a te bajod, amúgyis túl jó lennék nektek.

-         Persze, nagyon fogjuk szégyellni magunkat, amikor majd ráérünk.

 

A nőnek nem kellett több, felállt és elsétált, lassan, mivel azt gondolta, hogy ezzel húzni tudja őket még egy kicsit.

Ahogy távolodott tőlük, a két férfi összenézett és csak a fejüket csóválták. Nem értették, hogy hogyan képes valaki ennyire önmagának ellentmondóan viselkedni. Hogyan teheti ki magát ennyire a szexuális csapongás szeszélyének.

Nem kellett sok idő, hogy egy újabb próbát tegyen, egy másik asztalnál. Szintén két srác ült az asztalnál, előttük négy korsó. Kettő teljesen üres, kettő pedig félig tele. Anélkül, hogy komolyan számba vette a lehetőségeket, hogy miért van ott annyi korsó, lehuppant az egyik mellé. Mikor az felé fordult, ő mélyen a szemébe nézett és megrebegtette a szempilláit.

Néhány pillanatig flörtöltek egymással, mindketten meggyőződtek arról, hogy a másik is komolyan gondolja a dolgot, legalábbis arra az éjszakára. A következő lépésben egymáshoz simultak, egészen közel. Az idilli állapot azonban nem tartott sokáig, ugyanis egy árnyék állt meg a nő mellett. Mire az bármit is reagálhatott volna, egy hatalmas ütés terítette le a földre. Csak úgy csengett a füle, mire abba maradt már a látása is kitisztult valamelyest. Felült törökülésbe, majd felnézett és egy nála jó pár évvel fiatalabb nőt látott, amint kegyetlen, gyilkos tekintettel őt nézi.

 

-         Hogy mersz a barátomhoz érni, te ringyó! – kérdezte, még elég visszafogott hangon.

-         Úgy látszik, – mosolyodott el az idősebb nő – nem kellesz neki. Vagy, úgyis mondhatnám, hogy én jobban kellek neki.

 

A következő szurkálódását már nem tudta elmondani, mert egy acélbetétes bakancs landolt a gyomrában. Magzati pózba feküdt vissza a földre és könnyeivel küszködött.

 

-         Hogy mersz ilyet mondani nekem te ribanc? Ennyire hiányzik neked, hogy kibelezzelek?

-         Kinga, kérlek, ne! – szólt közbe a srác, miközben elkapta barátnője karját.

-         Te csak ne szólj bele! Láttam, hogy milyen kéjsóváran néztél rá és még bíztattad is. Mondd meg, tényleg jobban kell ő neked?

 

A fiatal férfi a földön fekvő, éppen újra magára találó nőre nézett, majd vissza a párjára. Azon gondolkozott, hogy most mit mondjon, de ez a néhány másodperces némaság bőven elég volt hozzá, hogy eddigi barátnője kiadja az útját.

 

-         Akkor légy boldog ezzel a vén banyával! Engem pedig hagyjál békén! Soha többé nem akarlak látni!

-         Kinga! Kérlek, ne! – kiabált utána a srác és próbálta elkapni a lány karját, de nem sikerült.

 

A lány a lépcső felé vette az útját, a barátja utána, az idősebb nő pedig végre feltápászkodott a földről és a másik srác felé fordult. Az viszont már nem volt egyedül, ott állt szorosan mellette a barátnője. A két fiatal egymásra nézett és szavak nélkül is megegyeztek, hogy követik barátaikat kifelé. A fehér májú nő ismét hoppon maradt, csak bámult a levegőbe, majd arra figyelt fel, hogy a pultos cicceg a háta mögött.

 

-         Emberek! Mindig csak a gond van velük.

 

A nő megfordult és ránézett. A pultos srác vigyorgott és kacsintott egyet a nőre. Majd lenézett és folytatta a dolgát. A nő oda sétált, megállt vele szemben a pult túlsó oldalán és éppen mondani akart valamit, amikor is a srác félbe szakította.

 

-         Ne erőlködj, nem vagy az esetem. Nem is beszélve arról, hogy nekem van párom és hűségesek vagyunk egymáshoz.

 

Ezzel sarkon fordult és a kezében lévő öt korsó sörrel eltűnt a függöny mögött. A nő csak pislogott, míg észre nem vette, hogy a fiatalabb nő, akivel együtt érkezett behajol a látómezejébe és azon igyekszik, hogy belessen a fellebbenő függöny mögé. Nem volt sok esélye, hogy bármi érdemlegeset lásson, mivel a függöny a súlyánál fogva hamar visszatért eredeti állapotába.

 

 

   Dobbantott egyet a lábával a fiatalabbik, majd dühösen kifakadt.

 

-         A fenébe! Nem láttam semmit sem hátul.

-         Ne aggódj kedvesem, hamarosan úgyis bejutunk oda, ott bent biztosan a tehetősebb vendégek vannak vagy a tulaj és barátai. Jó fogás lesz, az alja népet itt kint meg hanyagoljuk, sosem veszik észre a lehetőségeiket.

 

Megvárták, amíg a pultos srác előjön és ismét megpróbáltak belesni. Annyit sikerült kivenniük, hogy odabent is van legalább egy rocker srác és egy hosszú, szőke hajú személy. Ez utóbbinak nem látszott az arca és a testalkata sem, csak az öltönye. Mindketten kiszúrták maguknak és vágyaik megtestesülését látták benne. Feltett szándékuk volt, hogy bejutnak oda, még ma este.

 

-         Én a helyetekben meg sem próbálnám! – szólt oda nekik erélyesen a pultos.

 

Hogy nyomatékot adjon a szavának és jelezze, komolyan gondolja a fenyegetést, felhúzta felső ajkait és halk, de erőteljes morgást hallatott. Szemfogai mintha erre a kis időre megnőttek volna, szeme pedig furcsán megcsillant.

Mindkét nő megijedt, de nem eléggé ahhoz, hogy feladják szándékukat. Összenéztek és zavarukban leültek egy közeli asztalhoz. A férfi elégedetten nézett körbe a helyén, majd megindult a mellékhelyiség felé. Amint eltűnt az ajtó mögött, a két nő ismét akcióba lépett. Óvatosan a függönyhöz lopóztak és egy-egy mély levegő vétel után gyorsan átléptek a függönyön.

A túlsó oldalon elterülő helyiség elég otthonosan volt berendezve, egy szórakozóhelyhez képest. A falak nagy részét képek borították, látszott rajtuk, hogy nem festmények, de fényképnek túl nagyok voltak. Valójában a természetben készült fényképek voltak, de jelentősen felnagyítva. Az egyik sarokban tévé is volt, DVD lejátszóval felszerelve, a vele szemközti sarokban ugyanolyan vaskos fából készült asztal és hozzá tartozó padok, mint amilyenek odakint sorakoztak. A terem közepén egy dohányzó asztal, mellette két kanapé. A padló nagy részét egy hatalmas szőnyeg foglalta el. Az ajtóhoz közeli sarokban pedig egy fogas állt, rajta bőrkabátokkal. A fogas közvetlen szomszédságában pedig egy kicsi fém ajtó volt. Egykor zöld festék védte az idő vasfogától, ami mára már nagyrészt lepergett. Az ajtó félig nyitva volt, mögötte egy újabb lépcsősőr vezetett még lejjebb. A távolabbik kanapén a bejárattal szemben egy férfi feküdt, lábait a karfán átvetve. Vele szemben, a két nőnek háttal pedig a szőke hajú öltönyös személy, mellette goth öltözetű nő ült. A férfi egyből rájuk nézett, haja mellkasáig ért, erősen hullámos volt, talán már-már göndörnek is lehetett volna mondani. A gyér fényben arany barnán csillogott, alkata izmos volt. Akár vikingnek is elment volna, ha abban az időben és azon a helyen született volna. Ruházata egyszerű fekete pólóból és egy fekete szövetnadrágból állt. Lábán nem nagy meglepetésre fekete, acélbetétes bakancs volt. Ahogy észrevette a két nőt, meglepődött és felült. Beszélgető társai ekkor fordultak meg. Az öltönyös alak most már minden kétségen kizáróan férfinak bizonyult. Azonban nem sugárzott belőlük a vámpírok kétes aurája, mely oly sokakat akarat nélküli bábokká zülleszt le pillanatok alatt. Csodálkozva, de morcosan néztek a két nőre.

A nők csalódottan vették tudomásul, hogy egyetlen egy vámpír sem tartózkodik itt sőt, soha nem is járt erre egy sem. Megfordultak és indultak volna kifelé, hogy örökre maguk mögött hagyják ezt a helyet, de útjukat a kinti srác állta el.

 

-         Nem mondhatjátok, hogy nem szóltam. – morgott rájuk.

-         De, mi, csak… izé…

-         De ti, nem hallgattatok rám, most viseljétek a következményét.

-         Szóval, nagyfiú, simította végig a srác oldalát az idősebb nő, egészen az alsó részekig…

 

Folytatta még volna, de ennyi bőven elég volt, hogy elkapják a torkát és egy hatalmas nyekkenéssel a falhoz vágják. Mire ismét levegőhöz jutott a nő, a farkas már csak vicsorított rá, de hangot nem adott ki.

 

-         Szóval, most meg fogsz ölni? – élcelődött a falhoz szorított nő.

-         Fogd már be te ostoba! – szólt rá a fiatalabbik társa – Nem veszed észre, hogy milyen bajban vagyunk amúgy is?

-         Ugyan, édesem, ez itt bár kemény legény, de még milyen kemény. – vigyorgott – Nem fog bántani.

-         Én nem is, amíg itt vannak a vezetőim. – vicsorgott a pultos.

 

Csak ekkor vették észre, hogy a fülei hegyesebbek lettek és fogai sem emberszerűek már. Szemében sosem látott vadság tombol. A korábban fekvő férfi egyenletes, megfontolt léptekkel ment oda hármójukhoz.

 

-         Tudjátok, nagyon nem szeretjük, ha engedély nélkül lép valaki a területünkre. – kapcsolódott be a beszélgetésbe.

-         De, ez egy szórakozóhely! – csattant fel a falhoz szorított nőszemély.

-         Igen, az. De, az ajtó fölött egy tábla van, amin az áll, hogy privát terület. Belépni tilos. Nektek ez nem mondd semmit sem?

-         Ugyan már, csak nem vagytok olyan állatok, hogy ne lehetne értelmesen megbeszélni ezt a dolgot. – hízelgett az idősebbik nő.

 

Az arany barna hajú férfi a nő füléhez hajolt és halkan a fülébe suttogta.

 

-         Képzeld, mi még sokkal inkább állatok vagyunk annál is, mint gondolnád.

 

   Fiatalabbik társa úgy látta jónak, ha már inkább meg sem szólal, a Gondviselésre bízta magát. Remélte, hogy élve kikerül innen. A következő pillanatban felgyorsultak az események. A falhoz szegezett ember kést rántott, lendületből megvágta az őt tartó farkas karját és a mellette állóba vágta, szívtájékon. Amint kiszabadult a halálos szorításból rohanni kezdett kifelé, át a külső termen, fel a lépcsőn, egészen a kijáratig. A szívtájékon szúrt farkas térdre rogyott a fájdalomtól. Nehezen kapott levegőt, de a fájdalom erejét nem, csak eszét vette. Néhány másodperc után megmarkolta a kést és kihúzta magából. Várt még egy kis ideig, míg sebe kevésbé fáj, majd két lábra állt és dühösen, nagy lendülettel a két nő után indult.

Eddigre már azok ketten elérték a kijáratot, azonban nem számoltak azzal, hogy az ajtónál álló két kidobó, már értesült a benti eseményekről. Hatalmas ütéssel akadályozták meg, hogy az idősebbik kirohanjon az utcára. Az ütéstől szinte az eszméletét vesztette, elvesztve egyensúlyát legurult a lépcsőn. Fiatalabbik társa az utolsó pillanatban lapult a falhoz, mielőtt a lezuhanó test magával rántotta volna. Eddig csak nagyon izgult, hogy mi lesz velük, most már pánikolt, de nem mozdult. Volt annyi sütnivalója még így is, hogy tudja, ha mozog, jobban felhívja magára a figyelmet. A két kidobó belépett az ajtón és magukra zárták az ajtót. A lépcső aljában heverő nő feltápászkodott és oldalra nézett. Jeges iszonyat futott végig a gerincén, egészen fel az agyáig, mikor meglátta azt a farkast felé közeledni, akit elvileg szíven szúrt. A férfi pólója nem volt már sehol, csupasz felső testén patakokban folyt végig a vér, szeme izzott a dühtől.

 

-         De, hiszen, szíven szúrtalak, te nem élhetsz… – kapkodta a levegőt a nő.

-         Szíven szúrtál volna, ha a szívem a baloldalon lenne, mint általában. Volt olyan szerencsém úgy születni, hogy az enyém a másik oldalon van. Ezt igyekszem titkolni, de előtted már nem kell, te úgysem mész el innen soha többé. Egy darabban és élve semmiképpen sem. – vicsorgott a farkas, miközben közeledett a nő felé.

 

A nő lassan hátrált felfelé a lépcsőn, helyet adva ezzel az alsó bejáratnál, hogy az öltönyös alak és párja eltakarhassa az eseményeket a lenti kíváncsiskodók szeme elől. Bár voltak odalent még a társaságban más farkasok illetve egyéb lények, akik tudták jól mi következeik most. Ha úgy adódott volna, készek voltak visszafogni a túl kíváncsi embereket.

A nő hátrált, de ahogy a félelem egyre jobban elvette az eszét, megbotlott az egyik fokban és hanyatt esett. A farkas egyre inkább közeledett felé, négykézlábra ereszkedett és lassan, de határozottan fölé hajolt. Tekintetük összeforrt, a farkaséban lobogó tűz, dühtől tomboló erő, az emberében pedig jeges iszonyat és egyre növekvő üresség. A férfi teste lassan elkezdett változni.

Írisze citromsárgára színeződött, fülei hegyesedni kezdtek, szemfogai alul és felül is megnőttek, arca kicsit megnyúlt. Körmei karmokká kezdtek formálódni, miközben egyre feketébbek lettek. Hátsó lábai átformálódtak, ahogyan lábfeje vékonyodott és megnyúlt, a lábáról leesett a bakancs. Arcszőrzete pillanatok alatt elkezdett megnőni, eleinte csak a szája körüli részen, majd arca más részein is. Szakálla elvesztette barna színét, helyette szürkében és fehérben kezdett játszani. A szőrzete tovább erősödött, már nem csak az arcán, de a tarkóján is, le a gerince mentén, míg a nadrágja el nem takarta, bár sejthető volt, hogy tovább is folytatódott. Hosszú haja egyre rövidebb és szürkébb lett. A farkas lassan felnézett a falhoz simult nőre. A fiatalabbik nő meglepve vette észre, hogy az állatias tekintetben valami mást lát. Mintha csak azt kérdezné tőle az a lény ott lent, hogy:

 

-         Velem tartasz?

 

Valami különös erő ölelte körbe és már-már kezdte élvezni a helyzetet, mikor villámként csapott belé a felismerés, hogy mi is fog itt történni vagy vele, vagy nélküle. Habozott néhány pillanatig, mert nem volt biztos benne, hogy ő nem akarja. Aztán mégis óvatosan hátrálni kezdett felfelé. A farkas ekkor az alatta fekvő nőre nézett és megnyalta egyre feketébb ajkait. A lépcső aljában álló öltönyös férfi bólintott egyet a kidobóknak, akik erre kinyitották a nagy fémajtó egyik szárnyát és határozott mozdulattal kirakták az utcára a fiatalabb nőt, majd ugyanolyan gyorsan be is csukták mögötte.

Kábultan tért eszéhez a nő a haldokló lámpák szürke fényében. Maga sem tudta, hogy most mitévő legyen. Végül ösztönszerűen, gondolkodás nélkül sarkon fordult és elindult arra, amerre az otthonát tudni vélte.

Odabent azonban nem állt meg az élet. A farkas tovább változott társai szeme láttára. Fülei immár teljesen hegyesek és szőrösek voltak, egyre inkább a feje teteje felé vándoroltak. Arca is inkább farkaspofa volt már, orra elfeketedett és egybenőtt a felső állkapcsával. Nadrágja hátulján egy dudor jelent meg, ami egyre nagyobb lett, egészen addig, míg a farka át nem törte az anyagot és teljes egészében ki nem nőtt. Medencéje keskenyebb lett, alsó végtagjai felvették végleges alakjukat, kezein is és egykori lábfejein fekete „párnák” jelentek meg. Ujjai megrövidültek átformálódtak, aztán helyet változtattak, míg végül mancsokká formálódtak. Nadrágja cafatokban szakadt le róla. Farkas testét teljesen bunda borította, egykori karjai voltak még valamelyest emberszerűek. Illetve felsőtestének formája és méretei árulkodtak arról, hogy nem teljesen változott még át.

A farkas kíváncsian nézett áldozata szemébe, örömmel vette észre, hogy az még tudatánál van és felfogja mi is történik vele. Egy gyors mozdulattal átharapta a torkát, majd a hasi részen elkezdte felfalni a lágy részeket. Az egykori nő csontjai törtek, izmai és húsa szakadtak, ahogyan a farkas lakmározott belőle. Sebe eddigre már begyógyult, heg sem maradt utána. A földön heverő testet félig felfalta már, mire dühe csillapodott. Lakomája végén teljesen átváltozott, mellső mancsai is felvették valódi formájukat, ahogyan a teste többi része is. Megfordult és visszament a hátsó terembe, az öltönyös alak és párja is követte őt. Mielőtt eltűntek volna az alsó bejáratnál, még a kidobók felé fordult és azt mondta:

 

-         A többi a tietek.

 

A kigyúrt alakok széles vigyorra húzták szájukat, szemfogaik megnőttek és a földön heverő húskupacra vetették magukat.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.