Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Mindenért meg kell fizetni

2013.05.04

   A világi nagyváros utcán nyüzsögtek az emberek, ki-ki a maga ügyes-bajos dolgával volt elfoglalva. Annyira nem törődtek már egymással az emberek, hogy fel sem tűnt nekik, ahogy közéjük vegyülve egy éjfekete csuklyás alak rejtőzködött. Vagy csak közömbösek voltak már az őket érő ingerekkel szemben. A modern kor „csodájának” tartották a telekommunikációt. Ami a világ egyik felén történt, arról már percekkel később a bolygó túlsó oldalán is tudtak. Az emberiség lassan érzéketlen zombik szintjére süllyedt a sok felesleges információnak köszönhetően. Talán ennek, de talán a fekete csuklyás alak képességeinek és hatalmának köszönhetően nem figyeltek fel rá. Az átlagemberek látták ugyan, de nem törődtek vele. Ellenben, akik keresték, sehol sem találták. Nevezzük ezt az alakot az egyszerűség kedvéért Varro-nak. Szóval, Varro számára mozgalmasan indult a nap. Éppen csak nyugovóra tért otthonában, pár perccel éjfél után, máris meglepték őt hívatlan vendégek. Bár egy egyszerű beszélgetésnek indult a dolog, mégis vérre menő hajsza lett belőle a nap végére. Nem akartak mást tőle, csak azt, hogy fejezze be, amit egyszer elkezdett a Sötét Mesterrel és aztán fizessen. A férfinak viszont esze ágában sem volt se befejezni, sem fizetni. Nem olyan fából faragták őt, mint akit csak úgy rá lehet kényszeríteni bármire is. Főleg, nem arra, hogy a Sötét Mesternek fizessen. Bár az élete nem volt egy diadalmenet, azért tartotta magát annyira józan gondolkodásúnak, hogy ne szolgáltassa ki magát, főleg ne Ő neki. A reggeli menekülése közben volt annyi lélek jelenléte, hogy a háti táskáját magához vegye, mielőtt kirohant volna a lakásából. A táskában lapult az a fekete köpeny, amit este hordott az utcán. Ő maga készítette, – nem, nem a köpenyt magát, hanem a bűbájt, amivel felruházta – pont ilyen helyzetekre. Kiválóan elfedte viselőjének nyomát a kíváncsi tekintetek elől, de csak finoman. Elég erős volt hozzá a bűbáj, hogy elfedje még a mágikus képességeket, sőt energiát is, de nem túl erős ahhoz, hogy egy egyszerű keresővarázslattal meg lehessen találni. Értelem szerűen nem a sötétséget használta a létrehozáshoz, hiszen pont a sötétség teremtményei ellen készült a köpeny. Nem is fényből lett létrehozva, mert akkor olcsóbb és egyszerűbb megoldás lett volna egy reflektort magára kötni. Az eredmény tekintetében ugyanaz lett volna mindkét eset. Vannak a mágiának egyéb formái is, ha úgy tetszik a „Hívő” olvasónak, akkor bugyrai is, amik nem annyira ismertek, mint a fent említett kettő. Természetesen, a hivatalos emberi álláspont tagadja a mágia létezését, bolondnak titulál mindenkit, aki ilyenről beszél. Pont ez az álláspont teszi lehetővé az egyéb lények számára, hogy minden gond nélkül elrejtőzzenek az emberi világban.

   Tehát, Varro az utcákat járta és igyekezett eljutni egy olyan helyre, ahol biztonságban érezhette magát. Csuklyáját arcába húzta, nem akarta megkockáztatni a „véletlenszerű” lebukást sem, de azért figyelt. Az utca embere természetesen kikerülte, mikor szembe jött vele, de voltak páran, akik elől neki kellett kitérnie. A sötétség talpnyalói mindenhol ott voltak, elszórva ugyan, de jelentős számban és őt keresték. Amikor egy ilyen alak jött szembe vele tudta, hogy a bűbáj jól vizsgázik. Hiszen, nemcsak nem látták, de még csak nem is sejtették, hogy majdnem belé futottak a nagy keresés közben. Nem csak a talpnyalók nyüzsögtek, hanem mestereik is. Ők nem vegyültek a pornép közé, a házak tetejéről, kiszögelésekről figyelték a tömeget. Varro azonban őket is jól látta, hiszen figyelő volt, ez volt a dolga. Amúgy is, ki másnak jutott volna eszébe így elrejtőzni, ha nem egy olyannak, akinek a munkája pont erről szól. Hatalmas stratégiai előnyt nyújtott neki, hogy senki sem tudott rajta kívül a köpeny létezéséről. Így eszükbe sem juthatott, hogy erre fókuszálva keressék őt. Közeledett a helyhez, amit menedékként ismert, lassan kezdett megnyugodni és érezni vélte győzelmét. Azonban ekkor a háztetőkön tanyázó mesterek eltűntek, mind egy szálig. A férfinak csak a hirtelen támadt űr tűnt fel és nem tudta mire vélni a dolgot. Szemmel láthatóan a talpnyalóknak is feltűnt a változás és ők is legalább annyira zavarba jöttek. Eközben a város közepén helyet foglaló hatalmas műemlék katakombái mélyén a Sötét Úr gyermekei beszámolóit hallgatta a keresés eredményéről. Egyikük sem tudott azonban egy morzsányi hírrel sem szolgálni. Természetesen ez nem volt ínyére. A Mester már majdnem olyat mondott, ami Úri ízlése ellen való lett volna, de végül visszafogta magát és dühében, gyermekei tehetetlenségét megelégelve saját kezébe vette az irányítást. Ő maga indult Varro felkutatására. Bár, nem volt ínyére, hogy az az alak így el tud rejtőzni, mégis élvezte, hogy kutatni kell. Tetszett neki, hogy van komoly tétje a hajszának. Hiszen, egyértelműen kijelentette, Varronak még napkelte előtt fizetnie kell! Márpedig, eddig sosem fordult elő, hogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy Ő mondta. Módszeresen végig suhant az utcákon, biztosra ment, illetve, a célja valójában az volt, hogy kiélvezze a vadászat pillanatit hiszen, csak egy gondolatába került volna, hogy a férfi mellett teremjen. A város minden kerületét alaposan átvizsgálta, már csak egyetlen egy maradt hátra. A hurok egyre inkább szorult Varro körül, akinek csak valami távoli veszélyérzete jelezte, hogy valami készül. Egyre zavartabban és egyre többször fordult hátra, nehogy meglephessék. Aztán egy gyorsétterem melletti sikátorban egy leírhatatlanul sötét árnysuhant el mellette. Mire, a következő pillanatban előre kapta a fejét, már előtte állt, teljes testi valójában a Sötétség maga.

 

-          -  Szervusz Varro! – húzta mosolyra a száját.

-          -  Üdvözlöm! – mondta Varro, kicsit letörten és meglepetten egyszerre.

-          -  Ugye, nem gondoltad komolyan, hogy elbújsz előlem.

-          -  De.

Erre hihetetlen jókedvvel felnevetett Ő, mintha csak egy remek tréfát mondott volna a férfi. Pár másodperccel később aztán, abbahagyta a nevetést és komoly arcot vágott.

-          -  Itt az idő, befejezzük, amit elkezdtünk és aztán fizetsz. – dörzsölte össze két kezét, a fehér hajjal megtestesült Sötétség.

-          -  Muszáj? – érdeklődött Varro, hátha megúszhatja valahogy.

Azazel olyan arcot vágott, mint aki szavak nélkül azt kérdezi, hogy ez most komoly? Ennél többet vártam tőled Varro! Ne rontsd el a játék végét!

A férfi egy hirtelen gondolattól vezérelve megfordult és kirohant a sikátorból, bele a tömegbe, egyenesen be a gyorsétterembe. Úgy gondolta, hogy talán az emberek között majd több mozgástere lesz, talán Ő nem fog olyan dolgokat tenni, amivel felhívja mások figyelmét is magára illetve Varrora. Eközben a sikátorban a Sötét Mester csak állt és a fejét csóválta, komótosan, végül mintha csak megnyalná a szája szélét, éppen csak láthatóan és elindult a férfi után. Mire belépett az épületbe, Varro már egy asztalnál ült, csuklyáját arcába húzva. De, ilyen könnyen nem lehetett lerázni Őt. Leült az asztalhoz, bal kezét áthúzta az asztal felett és köhintett egyet. A férfi kénytelen kelletlen hátrahajtott a csuklyát és maga elé nézett. A kis kocka alakú asztal már egy lábon álló sakktáblává változott, a bábuk már egy korábban megkezdett, de félbehagyott játékról tanúskodtak. Valójában már csak két lépés volt hátra a vége előtt.

-          -  Te jössz! – szólalt meg Azazel és rámutatott a tábla melletti órára, ami ebben a pillanatban elkezdte leszámolni az utolsó tíz másodpercet.

Varro, beletörődve sorsába megfogta a táblán lévő utolsó világos bástyát és az egyetlen lehetséges pozícióba helyzete.

-          -  Ha! – kiáltott fel a Sötét Mester – Sakk matt!

Ezzel a még meglévő sötét futójával leütött a világos bástyát és véget vetett egy hosszú játéknak. Varro megadóan temette arcát a sakktáblába.

-          -  Ne vádold magad! Még soha senkinek sem sikerült engem legyőznie! Nem te voltál az első és nem is az utolsó, aki megpróbálta.

-          -  Akkor sem voltam észnél, mikor ezt elkezdtem. – motyogta Varro.

-          -  Valóban, de ha az megnyugtat, voltak lépéseid, amiket kifejezetten élveztem. Valóban nagyon tehetséges vagy… a magad szintjén, természetesen. – vigyorgott Azazel.

A Sötét Úr ismét összedörzsölte két kezét, hiszen már alig várta azt, ami most következett. Varro felkelt az asztaltól, Ő mellé állt és jobb karját a férfi vállára vetette.

-          -  Hidd el, vannak ennél sokkal rosszabb dolgok is. – nyugtatta férfit, aki meglehetősen magam alatt volt.

   Varro felnézett a szemébe, tekintetében némi megnyugvással. Egyszerre indultak el az asztaltól és léptek oda a pulthoz.

-          -  Én egy dupla whopper-t kérek és egy nagy kólát, közepes burgonyával! – jelentette ki Azazel.

-          -  Én is ugyan azt! – jegyezte meg Varro.

-          -  Köszönöm a rendelésüket! – csiripelte a szőke fiatal nő és még megkérdezte – Külön fizetik vagy egyben?

-          -  Én fizetek! – csattant fel Varro.

Egészen halkan tette még hozzá, hogy hiszen mindenért meg kell fizetni!

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.