Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


HEB

2010.12.18

   Mindenki a helyén ült az ülésteremben, a légy zümmögését is hallani lehetett volna, még egy ember számára is. Bár ezen a helyen egyetlen egy ember sem fordult meg soha. A légy, ami ha létezett volna ott, akkor, abban a pillanatban, nem csak életveszélyben lett volna, de nagy felfordulást is okozhatott volna. Természetesen egyik jelenlévő sem félt vagy tartott a legyektől, csupán a küldöttek között akadtak hüllők is szép számmal. Minden a Földön jelenleg élő emberihez hasonló értelemmel rendelkező faj – egy kivételével – képviseltette magát ezen az ülésen. A hiányzó fajt nem hívták meg, nem is értesítették arról, hogy ilyesféle ülés lesz valaha is. Ennek pedig az az egyszerű oka, hogy az a bizonyos faj, éppen túl elfoglalt volt azzal, hogy pusztító vágyait kiélje. Miközben egyedüli értelmes lénynek tartotta magát, a földön mindenképpen. Bizonyára mindenki kitalálta már, hogy kikről is van szó. Igen, róluk… de csitt, szót se többet róluk. – ahogy egyik ismerősöm mondaná, vagy kettő –

Szóval, minden küldött a helyén volt, csak arra vártak, hogy az ülésvezető megkezdje a nyitóbeszédét. Eléggé színes társaság jött itt össze, sokan ellenségei vagy csupán ellenfelei voltak egymásnak, barátok és szövetségesek sokkal kevesebben voltak. Azonban ezt a földalatti barlangot erős mágia védte, így a fizikai vagy mentális harc teljesen lehetetlen volt. A leghivalkodóbb és legdíszesebb hely a vámpírok delegációjának jutott. Bár a jutott kifejezés nem éppen a legmegfelelőbb szó, hiszen minden küldöttségnek megvolt a lehetősége rá, hogy olyan helyet alakítson ki magának az ülés idejére, amilyet csak akar. A küldöttségek elhelyezése is roppant demokratikus módon lett kijelölve. Mindannyian húztak egy-egy megjelölést, mint például B6 vagy D12 esetleg H7. Ezek után megvizsgálták, hogy hány delegáció húzott olyan jelölést, amelyet egyetlen másik sem. Ők már magukénak tudhatták az adott helyet, a többieknek viszont a fennmaradó helyek közül újra kellett húzniuk. Jól gondolja a kedves olvasó, eléggé hosszadalmas és fárasztó menet volt. Két teljes nap kellett hozzá, hogy mindenkinek meglegyen a saját és véletlenszerű helye. Panasz nem sok érkezett, amiket a szervezők figyelembe sem vettek. Mivel előre kikötötték, hogy a fajok közötti előzetes megállapodásokat nem sértő észrevételeket és panaszokat figyelmen kívül hagyják. Döcögősen bár, de a terveknek megfelelően zajlottak az események, egészen addig, míg egyesekre rá nem tört a szokásos hatalom utáni vágy és önzés. Csipetnyi beképzeltséggel párosulva, de ezt ne vessük a szemükre, hisz senki élő sem tökéletes, még halála után sem.

Ehelyett inkább nézze meg mindenki saját szemével, hogyan is történt mindez.

 

 

   Percek óta várakoztak a küldöttek már, mire a szónok végre rájött, hol kell bekapcsolni a mikrofont.

-          Khmmm… Tisztelt Küldöttek! Hallanak?

Néma csend honolt a teremben.

-          Persze, hogy hallanak, én is hallom magamat. – folytatta – Ezennel megnyitom a Háborút Előkészítő Bizottság első és egyben utolsó ülését.

Hatásszünetet tartott, de néhány furcsa pillantáson kívül mást nem kapott a küldöttektől. Hiába is várt valami bízatás szerűséget. Órákon keresztül szónokolt történelemről, megállapodások sokaságáról, míg végül eljutott oda, amikor is az összes faj megkötötte azt a szerződést, ami lehetővé tette, hogy ezt az ülést megalakítsák. Kihangsúlyozta, hogy a szerződés, nem egyszerű papírdarab. Mivel szent földön kötötték, ezért mindenkire kötelező érvénnyel bír. Be nem tartása pedig, az Ég haragját vonja maga után. Az angyalok küldöttei heves fejmozgások közepette adtak igazat a szónoknak. Néhány olvasóm esetleg most cinikusan mosolyoghat, ne tegyék, mert éppen tévedésben vannak. Itt valódi angyalok, valódi követeiről van szó. Hátukon pedig szárnyak csattognak, ők nem holmi árnyékai hajdani önmaguknak.

   A sok unalmas és fárasztó adat után végre elérkezett az idő, hogy ezen ülés témájával is foglalkozzanak. Első felszólalónak a vámpírküldöttek jelentkeztek, melyről mindenki úgy gondolta, hogy hamar le fogják zavarni, tekintettel a gyorsaságukra. Azonban mint az életben oly sokszor előfordul, tévedtek. Lassú, megfontolt léptekkel indult el a mikrofonhoz. Mozdulatait valószínűleg kecsesnek és megbabonázónak gondolta, feltehetőleg minél több küldöttet akart a maga pártjára állítani. Azonban a többi delegációban helyet foglaló lények sokaságának csupán egy színpadias, erőltetett mozdulatsor volt, semmi több. Senkit sem értesítettek róla, hogy van egy farkas, aki teljesen immunis erre a fajta vámpírbűbájra. Ezt a farkast felkérték, hogy eme tulajdonságát vigye bele a helyet lezáró pecsétbe, amit örömmel tett meg.

Mire a vámpír elérte a mikrofont, a türelmetlen fajok javában zúgolódtak, hogy aztán lélegzetüket visszafojtva nézzenek a szószék felé. Remélték, hogy kínzásuk végre abbamarad. Mondanom sem kell, hogy tévedtek. A szólni készülő küldött bár férfi volt, mégis alaposan végigmérte az öltözetét. Egy apró tükröt vett elő, végig mérte benne frizuráját, az arcmimikáját is kipróbálta, végül egy laza mozdulattal megnyomta a mikrofon bekapcsoló gombját.

-          Tisztelt Küldöttek! Üdvözlöm önöket. Gróf Jaques-Théophile de Beaumarchais vagyok, vámpírherceg.

Sokan csak a szemüket forgatták, hogy egy ilyen nevet nehéz lesz megjegyezniük, amire azt az egyszerű megoldást találták ki, hogy inkább meg sem próbálják.

-          A szavamnak igen nagy súlya van köreinkben. Ezért vigyék hírét az alattvalóiknak, szolgáiknak vagy bárhogyan is nevezik őket önök, hogy mi is komolyan vesszük ezt az ülést és magukat is. Önöket, akik fajaik vezetőikként megjelentek itt.

Folytatta volna még a szónoklást, de a tömeg zúgolódása megzavarta ebben.

-          Miért zúgolódnak? Rosszat mondtam talán?

A farkas küldöttségből felállt a vezető és szót kért, amit hamar meg is kapott.

-          Tájékoztatni szeretném a gróf urat, hogy információim szerint, magukon kívül minden küldöttségben alacsony rangú tagok kaptak helyet.

A vámpír gombostűnyi szeme hatalmasra tágult, majd úgy tett, mintha levegő után kapkodna, végül megkérdezte.

-          Hogyhogy?

-          A válasz egyszerű. – felelte a küldött – A szerződés lehetővé teszi mindenki számára, hogy a vezető tagok megbízzanak maguk helyett másokat. Amennyiben egy egységes álláspontra jutnak saját köreikben és ezt előre jelzik írásban.

-          Mi erről miért nem tudtunk? – kezdett morcos lenni a vámpír.

-          Két eset lehetséges. – vetette fel a farkas – Vagy nem tudnak olvasni, ezt kizárnám, jóindulatom jeléül. Vagy csak nem tájékozódnak megfelelően, nem olvassák a postájukat. Ezt inkább el tudom képzelni. Minket szó nem érhet, mert mindenkinek el lett juttatva a tájékoztató erről. És ahogy elnézem, magukon kívül mások tisztában voltak vele.

-          Nem hiszem el magának. – ellenkezett a vámpír.

-          Az a maguk baja. – pattant fel a kobold küldöttség vezetője – Mi megkaptuk és mi is elküldtük, tehát igazat mond a Küldött úr.

A kobold és a farkas összekacsintott, majd mindketten helyet foglaltak.

   A vámpír csak állt némán a mikrofon előtt és nézett maga elé. Senki sem tudta, hogy mire készül, vagy éppen mi jár a fejében. Nem mintha olyan nagyon kíváncsi lett volna rá bárki is. Pár percig tartott a némaság, aztán a vámpír elnézést kért és visszavonult tanácskozni a többiekkel.

-          Amíg a vámpírok tanácskoznak, addig mi tudjuk folytatni az általános teendőkkel. Formaságok megszavazásával. – vette kézbe az irányítást ismét az ülés vezetője.

Miután ezzel végeztek, rá kellett térniük néhány küldöttség között támad vitás ügy rendezésére is. A koboldok és az orkok majdnem egymásnak estek, nem különben a törpök is tervezgették, hogy beszállnak ebbe a vitába.

-          Kérem, tisztelt Küldöttek! – lépett hozzájuk egy elf – Gondolják csak meg, hogy ez micsoda felesleges vita.

-          Az elfnek igaz van. – szólt közbe egy sárkány.

Minden résztvevő fél szúrós tekintettel nézett rá. A pikkelyes egyből tudta, hogy nem kellett volna megszólalnia. Fejét kicsit hátrahúzta, miközben szemei hatalmasra nyíltak a meglepettségtől.

-          Elnézésüket kérem, amiért megszólaltam. Úgy látom rosszul tettem. Nem akartam a belügyeikbe avatkozni. – mondta, miközben távolabb húzódott.

A három küldöttség ismét egymásnak támadt, igaz csak szóban, egyelőre. Az egyik farkas nem messze állt és nézte a civakodó feleket. Majd megunva a vitát, jól hallhatóan kifújta a levegőt, miközben fejcsóválva és cüccögve elhaladt a veszekedő felek mellett.

-          Ez mitet jelent? Sértegetel? – fordult hozzá az ork.

-          Eszembe sem jutna. – mondta a farkas, miközben kezeit védekezően emelte mag elé.

-          Akkor?

-          Gondoljatok csak bele. Ha ti itt most egymásnak estek, azzal se nektek, se másnak nem lesz jobb. Talán a vámpíroknak igen. Akartok nekik kedvezni? – kérdezte a farkas a legártatlanabb hangon.

-          Nem! – csattant fel a kobold.

-          Dehogyis! – vágta rá gyorsan a törp is.

-          Aztat már nem! – értett egyet az ork a többiekkel.

-          Na, látjátok, van olyan dolog, amiben egyetértetek. Ne feledjétek, hogy a vitátok csak titeket gyengít másokkal szemben.

Mindhárom lény magába szállt, majd némi töprengés után egymásra vigyorogva hátat fordítottak és a helyükre mentek.

-          Ez szép volt erdei barátom. – nyújtotta a kezét az elf.

-          Köszönöm. – vigyorgott a farkas, miközben kezet fogtak.

Hamarosan elő is kerültek a vámpírok is. Megbeszélték a dolgokat, de sajnálatos módon Jaques-Théophile de Beaumarchais grófnak, a küldöttség fejének időközben távoznia kellet egy roppant kényes politikai ügy miatt. Legalábbis ezt állították később. A küldöttségük azonban újra szót kért.

-          A szó a küldöttség vezetőjét illeti meg, de ő nincs jelen. – mondta az ülést vezető lény.

-          Tisztelt Elnök úr! – emelkedett szólásra egy másik vámpír küldött – Én vagyok a küldöttség megbízott vezetője, mivel mesteremnek sietősen távoznia kellett, halaszthatatlan okok miatt.

-          Halaszthatatlan okok? Mik lenének azok? – érdeklődött az elnök.

-          Azt önök úgysem érthetik. – mosolygott a vámpír.

-          Óh. Szóval túl nagy volt a szégyene, hogy nem a fajok vezetői előtt villogott annyira? Hát, részben meg tudom érteni. – mondta szenvtelen hangon az elnök és átadta a szót.

-          Magának sem az illem az erőssége. – dobta oda a vámpír dühösen.

-          Az lehet, de én nem futnék el gyáván, akkor sem, ha megalázva érezném magam. – vágott vissza.

 

 

   Néma, jeges csend ült a teremre. Senki sem pisszent percekig, majd a vámpír magára talált. Úgy kezdett szónokolni, mintha az előbb mi sem történt volna. Előadta, hogy ők mennyi mindent tettek a világért és valójában Istennek dolgoznak, csak ők nem félnek bepiszkítani a kezüket. Ők is tudnak szeretni és a szeretet nem az valójában, amit a többi faj gondol róla. Ekkor a farkas küldöttség azonnali szót kért.

-          Tisztelt Küldöttségek! – kezdett bele a farkas – Nem tudom, Önök hogyan vannak vele, de egy testvérem szavaival élve „Engem egy vámpír ne akarjon kioktatni a szeretetről!”

A tömeg egyesült újongással, egyszerre üvöltött fel, helyeselve és támogatva a kijelentést. Az angyalok ugyan némán ültek a helyükön, de visszafogottan tapsoltak az imént felszólalónak.

-          Ezt kikérem magamnak, a többiek nevében is. – csapott dühösen a vámpír az asztalra.

-          Miért is, Küldött úr? – kérdezte gúnyosan a farkas.

-          Mert maguk nem érthetik az indokainkat, azt, hogy mit miért teszünk!

-          Dehogynem. Hiszen bennünk is van önzés és előítélet. Mi sem vagyunk jók. De legalább nem is próbáljuk annak mutatni magunkat. Sőt, mi legalább azt próbáljuk tenni, amit mondunk és nem az ellentettjét. Zárszóként ehhez a vitához hozzátenném még, hogy mi képesek vagyunk őszintén és odaadással szeretni magunkon kívül másokat is. Ezt pedig nem érezzük és nem is tartjuk tehernek. Meg merünk nyílni másoknak, őszintén.

-          Mi is! – kontrázott a vámpír.

Az eredménye ennek a két szónak hangos röhögés lett. A küldöttségek egymás után kezdtek hahotázni, ahogy nem bírták már magukba fojtani. Hosszú percekig zengett az egész terem.

   Mire vége lett, a vámpír felvette a fapofát és nem próbálta meg ismét bizonygatni, hogy ők mennyire jobbak a többieknél. A mondandója még nem ért véget, viszont sokkal visszafogottabban beszélt. A hangjából már-már szerénységnek tűnő érzelmet lehetett kihallani, mindenki megdöbbent. Csak hallgatták a szavait egy szó nélkül, nem lévén biztosak abban, hogy igazuk volt az előbb. Tartott mindez addig, míg néhány szóvirággal élve a vámpír el nem árulta burkoltan, hogy tiszta ideg. Gondolatai pedig egyáltalán nem a szerénység körül forognak. Ekkor az angyalok küldöttsége kért szót.

-          Szeretnénk megkérni a Kedves Küldött urat, hogy ezt az álszerénységet fejezze be. Akkor már inkább beszéljen dühösen vagy lenézően, az sokkal inkább illik önökhöz. Köszönöm, hogy meghallgattak.

Az angyal leült és nem szólalt meg többet. A vámpír feje biztosan vörösödött volna, mint egy vulkán, már ha képes lett volna erre az egyszerű dologra.

-          Ha. Micsoda fajgyűlölő társaság. De nem baj, maguk már régóta el lesznek porladva, amikor én még itt fogom járni ezeket a földeket, halandók.

-          Én ezzel nem dicsekednék annyira. – vágott a szavába a hiúzok követe – Ezzel is csak azt erősítette meg, hogy maguk még a halált sem érdeklik. Ezen kívül régen bebizonyították mindenkinek, hogy rászolgáltak erre a nagyfokú ellenszenvre. Senki sem fog bedőlni sem a nagyzolásuknak, sem annak a képnek, amikor saját sorsuk áldozatának tüntetik fel magukat. Ez a hajó már elment. Hogy egy emberi kifejezéssel éljek.

-          Hogy nem szégyellik magukat, így beszélni egy vámpírral! De hogy csak azért is bebizonyítsam, hogy nagylelkűek is tudunk lenni. Kárpótlásként a minket itt ért sérelmek miatt megengedjük, hogy a háború utáni időkben az uralkodói státuszokat átengedjék nekünk.

A helységben iszonyatos morajlás támadt. Mindenki felháborodott ezen a kijelentésen. Sokan kiabáltak, morogtak vagy egyéb módon adtak hangot nem tetszésüknek. A vámpír pedig elégedetten figyelte, ahogyan az indulatok elszabadulnak a fajok között. A zűrzavarnak az elnök kiabálása vetett véget. Nehezen, de sikerült elérnie, hogy mindenki elcsendesedjen. A vámpírra nézett, akinek arcáról még mindig sütött a gúnyos vigyor.

-          Kérem, Tisztelt Küldöttségek! Emlékezzenek rá, hogy az általános szerződésben, erre az esetre is kitértek a készítők. Ezért és annak okán, hogy letöröljem a vámpír képéről a gúnyos vigyort, idézzük fel együtt, hogyan is rendelkezik a szerződés az esetleges követelésekről.

Egy mozdulattal az angyalok felé emelte bal kezét. Erre a küldöttség vezetője felállt, kezében a szerződés rájuk eső példányával és hangosan olvasni kezdte.

-          Százhuszonharmadik bekezdés első paragrafus kimondja, hogy egyetlen faj sem élhet követeléssel egy vagy több más faj irányába sem. Legfőképpen az esedékes háborút követő időszakra tilos bármiféle előjogot követelni. Aki ezt megszegi annak, szavazatának ereje akár radikális mértékben is csökkenthető.

-          Ez nem ér! – csattant fel a vámpír.

-          Dehogynem! Ezennel a felére csökkentem a vámpírok szavazatainak értékét. – jelentette ki az elnök ellentmondást nem tűrő hangon.

-          Nem teheti ezt. – kiabálta a vámpír, miközben az elnök felé lépett.

-          Ne merészeljen fenyegetni. A jogkörömet pedig végképp ne merje megkérdőjelezni. Hogy ennek súlyt adjak, ismételten felezem a szavazataik súlyát. Azaz az eredeti negyedére csökkentem.

-          De… – folyatatta volna a vámpír.

-          Csitt! Emelte fel az ujját az elnök. Még egy szó és még jobban csökkenteni fogom a szavazatukat.

Nem kockáztatott meg egy újabb büntetést. Inkább csöndben maradt és leült a helyére, hogy kitalálják, hogyan fordítsák előnyükre ezt a helyzetet.

   Míg a szavazások és viták zajlottak, a vámpírok erősen tanakodtak, hogyan tudnának előnyt kovácsolni a helyzetből. A nagy tanakodás közepette meg sem hallották, amint néhány küldöttség a mellett érvel, hogy miért adjanak még egy esélyt az embereknek arra, hogy bizonyítsák. Ők is képesek felelősségteljesen viselkedni és harmóniában élni a természettel. A vita végére eldőlt, nem kapnak újabb esélyt. Elégszer bizonyították az alkalmatlanságukat erre, habár senki sem szavazott a teljes kipusztításukra. Nem a vámpírok és emberek iránt érzett részvétük miatt, csupán belátták, hogy Isten bölcsebb, sokkal bölcsebb, mint ők együttvéve. Tehát biztosan valamilyen nyomós oka van, hogy mindkét faj létezik. Ha más nem, hát elrettentő példának jók. Az ülés tehát eredményes és sikeres volt, mindenki elégedett volt, mert mindenki kapott valamit, amit nagyon akart. Annak ellenére, hogy senki sem kapta meg teljesen azt, amit akart. Kivétel ez alól a vámpírok, akik talán még most is ott törik a fejüket, a nélkül, hogy észrevették volna, a végső szavazás is lezárult már és rajtuk kívül senki sincs már abban a bizonyos barlangban.

 

 

   Végszó a „kedves” olvasókhoz: Ezen rövidke mű után jogosan merül fel önben a gondolat, hogy erősen elfogult és rosszindulatú vagyok a vámpírokkal szemben. Hogy olyan színben tüntetem fel őket, mint akik képtelenek akár egyetlen „jó” érzésre is. Esetleg saját hibáimat próbálom rájuk kenni. Eszem ágában sincsen korlátozni kedves olvasó a gondolatai szabadságát. Ha önnek így könnyebb vagy jobb érzés, legyen úgy.

De gondoljon csak bele, mennyivel jobb helyzetben van Ön, hogy nem kellett átélnie azokat az „élményeket”, amelyek rávezettek engem e következtetésekre.

 

Hogy ezek után sem tetszik önnek a helyzet? Elhiszem, nekem sem.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.