Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Egy szabad élet

2018.01.24

   Max lassítás nélkül vette be a kanyart a kocsijával, majd egy hirtelen, de erős fékezést követően megállt a ház előtti, garázshoz vezető feljárón. Leállította a motort, majd lekapcsolta az autó fényeit is. Az este sötétsége beszivárgott az ablakokon, kitöltve a rendelkezésére álló teret. A férfi gyorsan és hangosan fújta ki a levegőt, abban a reményben, hogy ettől majd kicsit megnyugszik. Nem sokat segített azonban ez a kis légző gyakorlat. Legszívesebben letépte volna a kormányt a helyéről és azzal törte volna apró darabokra a technika ezen bűzős vívmányát. Elképzelte magában az eseménysort és bár csak képzelet maradt, többet segített neki a lenyugváshoz vezető úton, mint az iménti légző gyakorlat. Mielőtt az ajtónyitó gombért nyúlt volna, még egy jól irányzott, kétkezes lökéssel, hatalmas erővel rávágott a kormánykerékre. Ezután nyitotta csak ki a mellette lévő ajtót, majd kiszállt és becsapta az ajtót. Elindult a bejárati ajtó felé, egyik kezét hátra nyújtotta és megnyomta a gombot a távirányítón, hogy bezárja a központi zárat. A gombnyomásnak engedelmeskedve a kis eszköz kibocsájtotta a jelet, amit vett a kocsit vezérlő szerkezet és engedelmesen kinyitotta a csomagtartó ajtaját. Egy tompa kattanást követően pedig felnyílt az ajtó. Max fülei önkéntelenül is megmozdultak az apró zaj irányába, ő maga pedig megállt és lehunyta a szemét. Háromig számolt magában és lassan, nesztelen mozdulattal az autó irányába fordult. Határozott, gyors és erőteljes léptekkel ment oda az imént kinyílt ajtóhoz, megfogta és lecsukta. Ezúttal ott a kocsinál nyomta meg a másik gombot, ami most lezárta az összes ajtót és bekapcsolta a riasztót is. Végre, a mai nap első dolga, ami úgy történt, ahogy a férfi akarta. Ahogy ismét arra a helyre ért, ahonnan visszafordult, oldalra kapta a fejét és benézett a sötét konyhába. Egy pillanat erejéig azt hitte, hogy a saját tekintetét látja viszont, majd felfogta, hogy valójában a feleségével néz farkasszemet. Tekintetét a földre szegezte, úgy tette meg azt a pár métert a bejárati ajtóig. Belépett rajta, csendben vette le a kabátját és akasztotta fel az előszobai fogasra. Haragja alább hagyott, főleg miután felesége a vállaira tette a kezét és utána átkarolta férje vállait.

  • Nyugodj meg! Hamarosan jobb lesz. Vagy éppen rosszabb, de akkor meg ahhoz kell a tiszta fejed.
  • Olyan borzasztó ez a gúzsba kötözött élet. Meg ezek az ostoba, beképzelt majomivadékok is csak púpnak jók. Bár annak nagyon.

Lil férje szájára helyezte mutatóujját és csendre intette. Ebben a pillanatban ő volt a soros, hogy lecsitítsa párját és emlékeztesse rá, hogy a csend sokszor jobbat tesz, mint a tombolás. Max helyeslően bólogatott, bár kicsit elcsigázva. A nő gyengéden, de mégis erősen kézen fogta szerelmét és áthúzta a konyhába, ott leültette az asztalhoz és elé rakta a vacsoráját. A frissen elkészült fasírozott ínycsiklandozóan gőzölgött még egy kicsit. Ez bőven elég volt ahhoz, hogy a férfi szája megteljen nyállal.

  • Láss hozzá! Ettől jobb kedved lesz! – e szavak kíséretében kapcsolta fel a villanyt az asszony.

 

Max elkapta tekintetét a fehér tányérról és összeszorította a szemeit. Pár pillanat múlva nyitotta csak ki, nagyon lassan. Látása gyorsan alkalmazkodott a fényesebb viszonyokhoz és nekiállt vacsorázni. Alig evett pár falatot az ételből, az emeltre vezető lépcsőn hangos dübörgés hallatszott.

  • Fasírozott!
  • Vacsora!

Kiáltotta egyszerre két, majdnem teljesen egyforma, fiatal férfihang.

  • Ti most ettetek nemrég, most apátokon van a sor! – állította meg az ikreket a nő a konyhaajtóban.

Mindhárman egyszerre fordultak Max irányába, aki a fiúk számára teljesen idegen tekintettel nézett rájuk. Lil azonban nagyon is ismerte ezt a tekintetet. Ő közvetlenül Max elé állt és szigorúan, majdnem ugyanolyan kemény tekintettel nézett férje szemeibe. Mögüle hallotta, ahogyan a két fiú meglepődve mondja, hogy jól van apa, azért nem kell minket felfalni. Max erre összeszedte magát, megrázta a fejét és immár a szokásos tekintettel nézett családjára. Lenyelte a szájában lévő ételt, felkelt az asztaltól és nyugodt, bár kissé aggódó hangon hívta magához a többieket. Majd az egész családját átölelte hosszú karjaival.

  • Bocsássatok meg, borzasztó napom volt és elvesztettem az önuralmamat. Nem lesz több ilyen.
  • Ááá, nem gond apa. A lényeg, hogy végül mégsem minket faltál fel az előbb. – poénkodott az egyik fiú.
  • Jaja, egy pillanatig én is azt hittem, hogy minket fogsz vacsorázni. Ahogy ránk néztél és az a düh, ami áradt belőled. Pont olyan volt, mint tegnap előtt Ároné, amikor tesi órán a tanár kiállította, mert szerinte túl durva volt és tiszteletlen.
  • Mekkora egy seggfej vagy Les! – förmedt rá a testvére – Azt mondtuk, hogy nem mondjuk el senkinek sem! Különben is, én legalább nem úgy néztem rájuk, mint te arra a csajra hétfőn. Amikor nem tudtam eldönteni, hogy megenni akarod inkább vagy megszerezni magadnak.
  • Köcsög! – vágott rá testvére a vállára.
  • Na! Fiúk, befejezni! – állt közéjük az anyjuk, Lil.
  • Gyertek srácok! Inkább adok a kajámból nektek, csak ne vitázzunk. Nem tesz ez most jót nekem.
  • Kaja!!! – kiáltották mindketten egyszerre.

A szempillantásnál is gyorsabban dobták le magukat az asztalhoz és mohón szuggerálták az egyetlen tányért, rajta a fasírozottal. Lil intett, hogy várjanak egy pillanatig, majd a pultról elvett két másik fasírozottal teli tányért és a fiúk elé rakta. Max kicsit eltolta magát az asztaltól és fejével intett a nőnek, hogy üljön le ő is. Férje ölébe ült és fejét a mellkasára hajtotta, hogy hallja a férfi egyre nyugodtabb szívverését. A szülők elégedetten figyelték, ahogyan a két fiú habzsolja az ételt. Max lassan, megfontoltan ette a vacsoráját, megkínálta feleségét is a sajátjából, de az asszony nemlegesen megrázta a fejét.

  • Látod Les! Így kell megszelídíteni az asszonyt, ahogy apa teszi! Még takarékos is lett anya. – vigyorgott Áron, de nem sokáig, mert hamar akkora fülest kapott az anyjától, hogy komolyan fájt neki és a szája szélén lógó étel is leesett a tányérra.

Les pedig Max-tól kapta a hatalmas fülest, amiért egyetértően vigyorgott hozzá, szintén a szájából kilógó étellel.

  • Ezt miért kaptam? – háborodott fel Les – Nem tehetek róla, hogy a hús nem akart a számban maradni.
  • Nem azért kaptátok ezt, ahogyan esztek, hanem azért, ahogyan gondolkoztok most és ahogy nem uralkodtok magatokon. Pedig nagyon sokszor elmondtuk nektek ezt már.
  • Persze, persze, de mi rossz lehetne ebből? – érdeklődött Áron – Hiszen, ezek csak ártatlan első és hamar eltűnő gondolatok. Az osztályban nem kell másoknak ennyire komolyan venniük magukat, mint nekünk. Igazán nem árthat, ha néha elengedjük magunkat.
  • Engem nem érdekelnek a többiek! Csak ti számítotok nekünk és ennyi. Fogadjátok el, hogy tudjuk mi a jó nektek, akkor is, amikor ti még nem. – mordult fel Max.
  • Hallgassatok apátokra, teljesen igaza van! – csatlakozott férjéhez Lil, ugyanolyan átható tekintettel.
  • Jól van már! Holnap hazajövünk a suliból és megesztek minket vagy mi van? Mi ez a harag és szenvedély, ami így sugárzik belőletek?

Lil és Max összenéztek, majd nyeltek egy nagyot és visszafogták magukat.

  • Nem, csak aggódunk miattatok. Ezért vagyunk feszültebbek. Féltünk titeket a kinti világtól.
  • Már tizenhét évesek is elmúltunk. Tudunk mindent, amit kell.
  • Persze! – csattant fel Max – Azzal is tisztában vagytok, hogy ma már másodszor mondjátok ki pontosan azt, amit mi érzünk anyátokkal?
  • Megint lebuktunk. – állapította meg a két fiú, ahogy egymásra néztek.
  • Mióta? – érdeklődött Max.
  • Úgy egy hete.
  • Hűha! – kapta szájához a kezét Lil.
  • Jól van. Akkor holnap beszélgetni fogunk. Most pár napig szobafogságban lesztek és nem mehettek ki a házból.
  • Ne már! Ezt miért kell most? Nem csináltunk semmi rosszat sem. Különben is, elígérkeztünk holnap este egy házibuliba.
  • Érdektelen. – válaszolta az apjuk szenvtelenül – Nézzétek a jó oldalát, holnap suliba sem mentek.
  • Inkább suli, mint a szobafogság!
  • Nincs vita! Ez már kész tény. Menjetek a szobáitokba és legyetek nyugton, semmi feszengés. Holnap se iskola, se buli!

Max kérlelhetetlen volt ebben a témában az este hátralévő részében.

   Másnap reggel szokása szerint elment dolgozni. A két fiú megpróbált kilógni a hátsó ajtón, de Lil résen volt és útjukat állta.

  • Szép próbálkozás fiúk, de ez most nem fog összejönni. Apátok hazaér ma és komolyan el fogunk beszélgetni veletek az életről.

A nap többi része unalmasan telt el. A fiúk általában nem bánták, ha semmit sem kell tenniük és nem kell sok helyre szaladgálniuk, azonban most rosszul viselték a bezártságot. Forrtak bennük a hormonok, a kinti lét utáni vágy és persze a buli is nagyon izgatta őket. Mikor Max hazaért, már sötét volt. Ahogy üdvözölték egymást Lil-el, szokásuk szerint, két tompa és alig hallható puffanásra lettek figyelmesek a tető felöl. Néhány finom lépés nesze, majd újabb két tompa puffanás hallatszott. Ez úttal a hátsó kertből. Mire a nappali ablakához értek, már csak annyit láttak, ahogyan a fiúk eltűnnek a közeli kanyarban.

Les és Áron néhány pillantást vetettek hátrafelé, de mivel nem láttak senkit sem, azt gondolták, hogy ügyesek voltak és észrevétlenül sikerült meglógniuk. Megpróbáltak biztosra menni és az ágyaikba párnákat gyömöszöltek, hogy úgy tűnjön, mintha benne feküdnének. Teljesen elbizakodottá váltak és átadták magukat az érzelmeiknek. Futottak a ház felé, ahol a bulit rendezték, miközben élvezték az arcukba csapó szelet és illatokat. Hangosan szólt a zene, fények villogtak, amikor megérkeztek. Becsöngettek, néhány pillanat múlva egy osztálytársuk invitálta be őket. A többiek érdeklődtek, hogy miért nem voltak aznap suliban, ők pedig felvágósra vették a stílust. Előadták, hogy beadták az anyjuknak, hogy megbetegedtek és ágyban kell maradniuk. Így a szüleik azt hiszik majd, hogy betegen alszanak és azért nem hangoskodnak otthon. Mindenki elhitte nekik. Beálltak ők is táncolni, szórakozni, azonban még bele sem melegedtek, amikor borzalmas hőhullám tört rá Les-re. Az csak fokozódott és nagyon kellemetlenné vált, ezt megérezte Áron is, mint szinte minden heves testi és lelki állapotváltozást. Ikrek lévén mindig tudták, ha valami erős hatás érte a másikat. Les végül térdre ereszkedett, ahogy a bele is görcsbe rándultak. Áron odalépett hozzá, de ekkor nála is elkezdődtek a tünetek. A bátyja aztán helyre jött, majd kicsit később ő is. De, ekkor már mindketten úgy érezték, hogy a zene elviselhetetlenül hangos, a fények pedig sokkal erősebbek, mint korábban. A szemük és fülük is belefájdult. Egymást támogatva siettek ki a ház hátsó teraszára. Voltak ott néhányan rajtuk kívül, de mindenki párban volt és annyira lekötötte őket saját párjuk és örömeik, hogy észre sem vették a fiúkat. Odakint mélyeket lélegeztek a téli, friss, jeges levegőből, ami arra csábította őket, hogy a közeli park fái közé vessék be magukat. A késztetés olyan erősen fészkelt bele az agyukba, hogy igazán fel sem fogták, hogy nem ők irányítanak. Belevesztek a sötétségbe a fák között és csak itt, ahol már nem hallották a zenét és a fények sem zavarták a szemeiket álltak meg. Testileg kicsit összeszedték magukat, sokkal jobban érezték magukat, mint a sok ember között. A testük ugyan jobban lett, de az elméjükre valami ködös késztetés szállt rá, amitől szinte részeges bódulat tört rájuk. Nézték egymást vigyorogva, de kicsit zihálva, miközben a térdeikre támaszkodtak. Körbenéztek és észrevették a közeli tavat, aminek a felszínén a Hold fénye tükröződött. Mér vagy két hét volt hátra teliholdig, de már adott annyi fényt, hogy kényelmesen lehessen látni a sötétben.

Les fájdalmasan felnyögött, majd néhány csont szemmel láthatóan és füllel jól hallhatóan eltört a testében. Négykézláb esett a földre, szinte őrjöngve a fájdalomtól, legszívesebben öklével püfölte volna a talajt, abban a reményben, hogy attól kevésbé érzi majd a fájdalmat a teste többi részében. Égett a bőre, a gerince az egész hátában, a feje is borzalmasan lüktetett és fájt minden csontja. A belső szervei szúrtak, görcsöltek, ahogy az izmai is, aminek következtében nem nagyon tudott mozogni. Lassan elkezdett múlni a fájdalom és úgy érezte, hogy ismét úrrá lesz a testén. Mikor kinyitotta a szemeit testvérét látta, ahogy egyszerre rémült és döbbenten csodálkozó tekintettel néz rá.

  • Mi a bajod Áron? – kérdezte, de meglepődött saját, morgásszerű hangján.
  • Valami történik veled. Nem tudom hogyan mondjam el neked, de egyre kevésbé hasonlítasz egy emberre.

Ekkor Les öccsén volt a sor. Ugyanúgy indult nála is, ugyanazokkal az érzésekkel, fájdalmakkal került ő is a földre. A fiú látta, amint pár perccel fiatalabb öccse négykézlábra esik, látta és hallotta is, ahogy a csontjai eltörnek. A fülei meghegyesednek és szőr serken rajtuk. A karjain is elkezdett szőr serkenni, ami másodpercek leforgása alatt lett egyre sűrűbb és hosszabb. Áron teste is majdnem félkörívbe hajlott, ahogy a gerince átalakult. Arca kissé megnyúlik, fogai meghegyesednek, orra pedig megfeketedik. Majd nála is elmúlnak a tünetek és jobban lesz. Amikor kinyitotta a szemét, sárga pupillái szinte világítottak a sötétben.

  • Mi ez? – kérdezte Áron ugyanolyan morgásszerű hanggal.
  • Nem tudom, de te sem tűnsz túl emberinek most.

Egyszerre döntöttek úgy, hogy megnézik magukat a víztükörben. Nagy nehezen két lábra álltak és bizonytalan, erősen görnyedt járással, de eljutottak a tóig. Így megállapíthatták, hogy bármi is történik velük, az mindkettejükre ugyanúgy hat. Nem telt bele sok idő és Les teste ismét görcsbe rándult, a változás tovább folytatódott. Ismét négykézláb esett, ruhája elkezdett szétszakadni, a lyukakon bunda türemkedett ki. A nadrágja hátsó részén kitüremkedés jelent meg, mely egyre nagyobb és nagyobb lett, míg végül átszakítva az anyagot egy szőrős farok bukkant elő, amely egyre hosszabb lett, miközben a maradék ruhája is miszlikké foszlott és a földre hullt. Ahogy a lábai, úgy a kezei is drasztikusan megváltoztak, mind a négy végtagja elvesztette emberi formáját és mancsokká alakultak. Végül, Áronnal szemben egy valódi farkas állt szemtől-szemben. Ha nem látta volna, ahogy testvére változik farkassá, nem ismerte volna meg. Aztán hirtelen észbe kapott, hogy valószínűleg ő is így fog járni. Megpróbálta lekapni magáról a pólóját, de kezei már nem nagyon hasonlítottak az emberi kézre. A fájdalom őt is a földre kényszerítette, majd Les szeme láttára ő is átalakult. Ott álltak szemtől-szemben és nézték a másikat, majd a vízen tükröződő képüket és megint egymást.

Nem voltak meglepve, sokkal inkább úgy érezték, hogy ez teljesen helyén való és normális dolog. Önmaguk voltak, amennyire érezték, már-már vigyorogtak az örömtől.

  • Ez baromi jó! – gondolta Les.
  • Ja! Állati jó érzés. – kontrázott Áron a gondolataiban.

Hirtelen kapták a fejüket egymás felé.

  • Te hallod, amit gondolok?
  • Te hallod, amit én gondolok!
  • Király! – gondolták egyszerre.

Nagyszerű, felszabadult érzés volt mindkettejüknek az új test érzése. Az érzékszervek nyújtotta újdonságok. Még jobban érezték a másik érzéseit, mint korábban. A felfedezés újdonsága csak addig tartott, amíg hot dog szagát nem hozta feléjük a szellő. Több sem kellett nekik, farkaséhesen vettették magukat a szagok irányába. Így fel sem tűnt nekik a harmadik farkas, aki egy bokorból figyelte őket. Amikor a két fiú eltávolodott, előjött és alaposan körbeszaglászta a területet, ahol az átváltozás történt, majd lassan ő is elindult a szagok irányába. A parkban egy árus az utolsó két hot dogot készült eladni aznap egy szerelmespárnak. Áron és Les a bokrok mögül figyelték, ahogyan előveszi az árus az ételt és átnyújtja a párnak. Fittyet hányva az imént történtekre előléptek a bokor mögül és mély, vicsorgó morgással közeledtek az emberek felé. Azok fejvesztve kezdtek el rohanni, hátrahagyva mindent. Amint eltűntek a távolban, a két ifjú farkas habzsolni kezdte a földre hullt kaját úgy, mintha sosem ettek volna még korábban. Mire a harmadik farkas beérte őket, már felették az egészet. Megpróbálták megnézni, hogy maradt-e még a kocsiban valami ehető, de ekkor szembesültek azzal, hogy új testük egészen más lehetőségeket és korlátokat is állít eléjük. Egy apró nesznek és egy furcsa megérzésnek köszönhetően fordultak a bokrok irányába, ahonnan ők is jöttek. De, a következő pillanatban figyelmük a fák mögül előbukkanó öreg nőre terelődött. Egyik kezében nemrég vásárolt kutyakaja volt, másikban pedig pórázt tartott, aminek a másik végén egy uszkár volt. Megnyalták a szájukat és hirtelen ötlettől vezérelve elindultak a könnyű préda irányába. Veszélyérzetük nem volt, mivel eltöltötte elméjüket a magabiztosság és az ösztönök sürgető ereje. Az idős nő és kutyája is halálra válva, mozdulatlanul várták a sorsukat. Nem is feltételezték, hogy a két farkas „csak” a kutyakaját akarja. Nem áll szándékukban bennük kárt tenni, tudatosan legalábbis nem. Az ugrás előtti pillanatokban azonban meglepte őket a bokrok közül előrontó harmadik farkas, aki olyan hirtelen és erővel tört rájuk, hogy a fiúk csak ösztön szintjén tudtak védekezni. Ami a sokkal tudatosabb, erősebb és tapasztalt farkassal szemben semmit sem ért. Először Les nyakába csípett bele egy nagyot, majd Áronéba is. Elállta az útjukat az idős nő felé és felhúzott ínnyel, mély, baljóslatú morgással közeledett feléjük. Az ikrek jobban látták, ha futásnak erednek az ellenkező irányba. Annyira bepánikoltak, hogy nem is figyelték üldözi-e őket a másik farkas. Az csak azután eredt a nyomukba, mikor meggyőződött róla, hogy az idős hölgynek nem esett semmi baja. Így egy kis előnyre tettek szert a fiúk, amit üldözőjük elég hamar ledolgozott. Nem volt nehéz dolga követni a félelem ilyen erős szagát. Egy közeli zsákutcában érte be őket. Azért menekültek oda, mert úgy gondolták és beszélték meg futás közben, hogy az utca végén található kerítést megmászva lerázzák a farkast. Azonban a kerítés tövében döbbentek csak rá arra, hogy az üldözőjük valóban nem fog kerítést mászni, de ők sem. Kétségbeesésükben és újból tudatukra eszmélve megpróbálkoztak gondolatban kommunikálni a harmadik farkassal.

  • Figyi! Nem akarunk bajt! Nem akartuk elvenni a kaját előled. Ugye, te is olyan vagy, mint mi?! Akkor biztosan meg tudjuk beszélni ezt, mint civilizált emberek vagy akármik is vagyunk.
  • A testvéremnek igaza van, mi még kezdők vagyunk, ma van az első napunk, nem tudtuk, hogy ez a te területed. Mi, mi csak élveztük az új élményeket, nem gondoltuk vé…

Üldözőjük még mélyebb, baljóslatúbb morgással indult meg feléjük ezekre a gondolatokra. Amire egyikük sem számított, az az étterem hátsó bejáratán kilépő konyhai alkalmazott volt. Döbbenten vette észre a három farkast, majd a hozzá közelebb állóhoz hozzávágta a zsák szemetet, amit a kezében cipelt. A fiúk gyorsan kapcsoltak és meglógtak, amíg a támadójuk az emberrel viaskodott, aki az ajtó melletti fém rudat felkapva tartotta távol magától az állatot. Végül a harmadik farkas is kereket oldott.

   Pár pillanatig tartott csak, míg ismét felvette a fiúk szagát és követni kezdte őket. Végül egy fehér kerítés előtt találta magát, a tornácon pedig meglátta azokat, akiket üldözött.

  • Nem tud bejönni! Ugye, Les, nem tud bejönni! – fordult bátyja felé Áron.
  • Nem. Biztos, hogy elég magas a kerítés, ha meg mégis megpróbálja, majd zajt csapunk. Mire átverekszi magát, apáék ideérnek és elkergetik.
  • De, akkor minket is.
  • Mi majd addig elbújunk.
  • Jó, jó ötlet. A kerítésen lévő lyukról amúgy sem tudhat. – vigyorgott magában a fiatalabbik.

A kint lévő farkas ábrázata gúnyossá vált és pontosan abba az irányba nézett, ahol a bokrok takarásában, egy farkas számára könnyűszerrel használható lyuk volt.

  • Ez meghallotta! Te jó ég! Nem csak mi halljuk egymás gondolatait.

A farkas azonban nem a lyukhoz indult, hanem helyből átugrotta a kaput. A fiúk lélekszakadva futottak a ház hátsó részére, remélve, hogy ott valahogy kereket oldhatnak. Amikor meglátták a nyitott hátsó ajtót, gondolkozás nélkül rontottak be rajta. Kicsit küszködve, de sikerült maguk után becsapni. ami nem kis zajjal járt.

  • Max, te vagy az? – kiabált Lil a konyha felől – Megvannak a srácok?
  • Ez anya! Jaj, nem láthat így meg, nem fog megismerni minket.

A fiúk végül bevágódtak a nappaliban a kanapé mögé, hogy egy kis fedezéket keressenek maguknak. Lil felkapcsolta a villanyt és gondolkozás nélkül elindult a kanapé felé. Már majdnem belátott a bútor háttámlája mögé, amikor Áron hangját hallotta meg.

  • Anya ne! Ne gyere ide!
  • Miért ne? – kérdezte és a fiúkra nézett, majd gyorsan elfordult.
  • Te hallasz minket? A hangunk? – lepődtek meg mindketten.
  • Régen volt már az, amikor utoljára meztelenül láttalak titeket fiúk. Ott van két fürdőköpeny a kanapén. Vegyétek fel, most!

Mikor felöltöztek és tudatosult bennük, hogy újra emberi testük van, szólásra nyitották a szájukat. Azonban az elülső, bejárati ajtón erőteljesen dörömböltek. A nő sarkon fordult és kinyitotta az ajtót.

  • Anya ne! Ne tedd!

De, elkéstek a figyelmeztetéssel. Az ajtó kinyílt és ott állt velük ismét szemtől-szemben a farkas, aki hazáig üldözte őket. Lassan megindult be a házba, ahogy áthaladt az előszobán, el Lil mellett a fiúk felé, újra vicsorogni és morogni kezdett. Les és Áron lassan hátrálva jöttek el a kanapé mögül, végül egy fal állította meg a hátrálásukat.

  • Anya, ez meg fog ölni minket! Egész este minket üldözött!
  • Még szép! Meg is érdemlitek. Szófogadatlan, komisz kölykök vagytok! Semmi felelősség sem szorult belétek. Semmit sem jegyeztetek meg abból, amit tanítottunk nektek apátokkal, hogy nem engedhetitek el csak úgy magatokat bárhol.
  • De, anya! Hát nézz már rá erre a vadállatra, mindjárt megöl itt minket, pedig mi csak megettük előle a kajáját. Ez olyan nagy bűn?

Lil arcához emelte a jobb kezét, majd kifújta a levegőt és a farkasra nézett.

  • Úgy látom, hogy ez sokkal hosszabb beszélgetés lesz, mint terveztük. Ugye, Max?

A farkas már nem vicsorgott és nem is morgott, de szúrós tekintettel végig a fiúkat bámulta, miközben lassan bement a kanapé mögé. Ott megállt, majd csonttörések zaja közepette lassan két lábra állt és egyre inkább emberi alakot kezdett ölteni. Míg végül a fiukkal szemben az apjuk állt.

  • Apa! – bukott ki a fiúkból.
  • Bizony! Nagy bajban vagytok. Liliana, drágám. Kérlek, add ide a nadrágom, mert így nem tudok komolyan beszélni a fiúkkal.

A nő szúrós tekintettel nézett férjére.

  • Tudod jól, hogy utálom, ha így szólítanak, Maximilam.

A férfi sértetten nézett a felségére, majd hangosan felröhögött. Mire az asszony is vele nevetett. A fiúk zavartan tekintettek hol egymásra, hol a szüleikre. Mindenki felöltözött normális öltözékbe, majd hosszasan elbeszélgettek, hogy mik is ők valójában, miért fontos valójában az önuralom, amikor emberek között vannak. A fiúknak azt is elmagyarázták, hogy mire kell figyelniük, mikor és hogyan történik magától és mikor és hogyan irányítottan az átváltozás. Nem fogták fel teljesen, hogy mit is jelent az, hogy ők sosem voltak emberek, sosem lesznek azok, de még sok év volt előttük, hogy ez megértsék.

Másnap este Max, Lil, Leslie és Áron túrázni mentek a közeli, erdővel borított hegyekbe. Amiről a két fiú nem tudott az az volt, hogy nem csak ők négyen lesznek ott. Ahogy kiértek egy tisztásra meglátták, hogy rajtuk kívül még vagy hatvan másik személy van jelen.

  • Gyerekek, bemutatom nektek a falkánkat! – tárta szét karjait Max a többiekre mutatva.

Szó nélkül léptek oda a többiek az új tagokhoz. Végigszaglászták őket tetőtől talpig, dörgölőztek egymáshoz és szavak, gondolatok nélkül is érezték, hogy mindannyian együvé tartoznak. A fiúk hirtelen megérezték azt az érzést, amiről szüleik beszéltek, ami megelőzi a spontán átváltozást. Kétségbeesetten néztek szüleikre, akik már nem nagyon hasonlítottak emberre és szavak nélkül buzdították a két kölyköt, hogy most nyugodtan átadhatják magukat az ösztöneiknek. Percekkel később hatvannál több farkas rohant keresztül az erdőn, majd megálltak és egymás után kezdtek vonyítani az égre emelt fejjel.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.