Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Bál

2010.10.17

   Sötét volt az éjszaka, a Hold sem világított, így az erdei lényeknek a lombokon néha átsejlő csillagok fényével kellett beérniük. Onyx a tábortűz mellett ücsörgött és bambult bele a sötétségbe. Nem várt látogatókat vagy vendéget, egyszerűen csak pihentette a tudatát, miközben a tűz ropogását hallgatta. A távolban egy bagoly huhogása hívta fel az állatok és hozzáértők figyelmét, hogy mozgás támadt az aljnövényzetben. Szerencsére feltámadt a gyenge szellő és így a szagfoszlányok Onyx felé szálltak. Csak egy szarvasbika volt az, semmi veszélyes.

Ezzel a férfi figyelme el is lankadt, nem érezte, hogy olyan lény közelít feléje, aki igen nagy fenyegetést is jelenthet számára. Nem is érezhette, hiszen az a valami nem akarta, hogy érezzék, főleg a célpontja ne. A settenkedő árnyalak néhány bokor távlatában megállt és figyelte áldozatát egészen addig, míg az álomra nem szenderült. Ekkor lépett akcióba és nesztelenül előlépett. Lassan és körültekintően haladt előre, nem érezte otthonosan magát az erdei környezetben. A táncoló lángnyelvek közelébe nem mert menni, azok pedig mintha, megérezték volna az idegen aggályait, hirtelen magasabbra csaptak, majd visszahúzódtak. Groteszk; eltorzult árnyékot adtak a nesztelen testnek, mely céltudatosan haladt az alvó férfi felé. Az utolsó lépést szinte észrevehetetlenül tette meg és hirtelen rákulcsolta ujjait Onyx karjára.

Reggel fáradtan ébredt, mintha az éjjel nem aludt volna. Résnyire nyitott szemeivel körbenézett és egy levelet pillantott meg balján. Érte nyúlt, hogy elolvassa, de belefagyott a mozdulatba, mikor csuklóján egy apró; már behegedt; vágásnak tűnő sebet vett észre. Pár másodpercig csak bámulta, majd kifújta a levegőt és már biztos volt abban, hogy honnan származik a levél. Meg abban is, hogy egy újabb semmitmondó írást fog olvasni, amiben jóformán egy igaz szó sem lesz. Feltépte a pecsét mentén és olvasni kezdte.

 

 

„Eme levéllel tudatjuk Önnel, hogy Szyrosz úrnő bált rendez

Nagyboldogasszony havának tizenharmadik napján,

melyre Önt és kíséretét is tisztelettel meghívja.”

 

A levél első része ilyen hivatalos formában íródott, de egy valamivel közvetlenebb magyarázat is tartozott hozzá.

 

Ez a meghívó nemrég érkezett hozzánk, mindketten azt szeretnénk, hogy elkísérj minket eme bálra. Várunk téged a kastélyunkban.

A mielőbbi viszontlátás reményében:

                                                                                     Lucian és Chalid

 

Onyx erre csak felhúzta a szemöldökét, miközben megjegyezte magában.

-          Na persze, jó lenne egy öleb, mi?

Határozottan előrehajolt és a levelet óvatosan a parázsra helyezte. Közönnyel figyelte, ahogyan a papír eleinte csak itt-ott megfeketedik, majd füstölni kezd, végül lángra kap. Pár pillanat múlva nyoma sem volt a levélnek, csak néhány elégett foszlány árválkodott a vörösen izzó parazsak között. Összepakolt, felmálházta hátára a cuccait és elindult a hegyek felé. Úti célja a kicsik városa volt. Megígérte Xeroxnak, hogy eleget tesz a meghívásának, amit pár nappal korábban kapott tőle.

A történet nagyon egyszerű volt, Onyx javíttatni vitte kardját a kovácshoz, mert egy sötét csuklyás alak már negyedszerre tette tönkre. A kovácsnál azonban összefutott a két jó barát, több nem is kellett, hogy kiderüljön, a kard nem sokat ér, mivel túl gyenge a mágikusan aktív pengékkel szemben.

Így történt, hogy Xerox elhatározta, Onyxnak egy sokkal erősebb kardot kell kovácsolni.

   Mire elérte a kicsik városát, már vártak rá, a földalatti folyosók bejáratánál. Ha valaki titokban leskelődött volna utána, csak annyit látott volna, hogy eltűnik a csapóajtón keresztül, majd napokig elő sem kerül. Pár nappal később aztán, ellátogattak Szyrosz kastélyába is.

-          Életem és Onyx! – vidult fel Szyrosz.

Xerox egy csókkal üdvözölte társát, Onyx egy kézfogással is beérte.

-          Ugye, jössz a bálra, amit nemsokára megrendezek? – fordult Szyrosz a férfi felé – Különben is, ott lesz Xerox is, úgyhogy semmi okod kihagyni.

-          Lucian és Chalid már „szóltak”, hogy bált rendezel, de nem állt szándékomban eljönni velük.

-          Nagyon helyes az a múlt idő, itt leszel, mert meghívtalak, most hivatalosan is. Legfeljebb nem velük, hanem egyedül, ha így neked jobb.

-          Persze, hogy itt lesz Onyx Suvi is. – vágott közbe Xerox – Nehogy én legyek a kastélyban az egyetlen élő vendég.

Onyx csak vigyorgott, míg Szyrosz rosszallóan nézett párjára.

-          Szóval Onyx? – szegezte neki megint a nő.

-          Igen, itt leszek, akkor. Köszönöm a meghívást.

-          Ez az! Mondom, itt lesz. – nyugtázta a szőke férfi.

Ez után mindhárman lementek a kastély alatt található járatrendszerbe és elintéztek egy aprócska dolgot, hogy a két barát folytathassa munkáját a városban. A kard hamarosan elkészült, amit aztán a csuklyás alak újabb támadásakor fel is avathattak. Az idegen reakciójából ítélve erősen meglepődött, hogy ez úttal nem Onyx kardján esett csorba, hanem a sajátján.

-          Miből van az a kard? – kérdezte reszelős; torz hangján.

-          Barátságból és a lelkemből lett kovácsolva. – jelentette ki Onyx büszkén, majd kihúzta magát.

   Az idegen olyan gyorsan távozott, ahogy jött. Sem Xerox, sem barátja nem vette üldözőbe, köszönhetően annak, hogy Szyrosz már várta őket a kastélyban. A bált megelőző nap volt, még rengeteg dolgot kellett megbeszélni és elvégeztetni a szolgálókkal. Éppen csak besötétedett, mikor elérték a kastély kapuját, ahol Szyrosz várta őket.

-          Csakhogy, ideje volt már. Bocsáss meg Onyx, most el kell rabolnom a barátodat. Érezd magad otthon nálam, bárhová szabadon bemehetsz.

-          Köszönöm.

Xerox és Szyrosz gyorsan el is tűntek egy ajtó mögött, így Onyx ott állt egyedül a hatalmas udvaron. Egészen addig, míg egy csapat szolga ki nem jött egy másik ajtón, ami a szagokból ítélve, a konyhába vezetett. Több sem kellett neki, követni kezdte az orrát, hogy megnézze, miért is van ott ekkora nyüzsgés, hiszen a vendégeknek nem lesz szüksége ezekre. A konyhába érve, aztán rádöbbent, hogy Szyrosz szolgáinak és a vendégek kíséretének viszont igen is szüksége lesz ételre, ahogyan neki is és Xeroxnak is. Kíváncsisága hamar elszállt, főleg annak tudatában, hogy az ételek nagy részben húsból készülnek majd.

   A viskószerű melléképületek helyett a hatalmas kastélyt vette célba, egyes tornyai olyan magasak voltak, hogy belevesztek az éjszaka sötétjébe. Stílusjegyei a gótikus építészet megoldásait és díszítését tükrözte, ahogyan kívül, úgy belül is. A hatalmas csarnokszerű előtereket nem sokkal alacsonyabb folyosók kötötték össze. Onyx élvezettel barangolt a folyosókon és nyitott be az ajtókon. Megtalálta így többek között a könyvtárat, több tucat vendégszobát, amiket a szolgálók lelkesen készítették elő a bálozók számára. A bálterem helyét is sikeresen felfedezte, illetve az úrnő saját háló negyedét is, de oda a megérzésre hagyatkozva, nem nyitott be. Jó néhány szintet bejárt már, mire az egyik toronyban egy apró szobára akadt. A szoba régóta nem volt használva, ennek ellenére egyetlen porszem sem volt a bútorokon. A szobához kapcsolódó erkélyről azonban gyönyörű kilátás nyílt a tájra. Magasan a talaj felett, az éjszakában, egyedül. Több sem kellett neki, a szobából kihozott egy fotelt és kényelembe helyezte magát.

Nem messze egy tó tükrözte vissza a Hold ezüstös fényét, mögötte az erdő fái sötétlettek. Az erdő kecsesen kúszott fel a hegy oldalára, tompítva ezzel a meredek hegyoldal és a síkvidék találkozásának látványát. Ahogyan így gyönyörködött az éjszakai tájban, apró szárnyak csattogására lett figyelmes. A Hold elég fényt biztosított számára az alapos megfigyeléshez, így hamar azonosítani tudta a denevért, aki mellette körözött. A napokkal korábban szerzett alma illata vonzhatta ide, legalábbis ezt gondolta ő. A gyümölcsöt ráhelyezte a párkányra, majd átsétált az erkély másik végébe. Néhány perc után az apró állat pontosan bemérte tápláléka helyzetét és lecsapott rá. Szemmel láthatóan élvezettel fogyasztotta az almát. Jócskán elfogyott belőle, mire a kis állat gyomra megtelt és elrepült. Onyx a kezébe vette a megmaradt részt, karját hátra lendítette, majd amilyen erősen csak tudta, eldobta a tó irányába. Percekig figyelt, hátha hallja, ahogyan a földre puffan a maradék, de nem hallott semmit sem. Visszaült a fotelba, mikor önkéntelenül felpattant és sarkon fordult, az erkély ajtaja irányába. Ott álltak vendéglátói és őt figyelték.

-          Gyere Suvi! Most akarjuk megbeszélni a díszlet néhány elemét, kíváncsiak vagyunk a véleményedre. Na meg, valószínűleg úgysem jutunk Szyrosszal döntésre, jó lesz, ha egy harmadik változatot is hallunk. – invitálta Xerox.

-          Így van, sok a dolog és kevés az időnk. – helyeselt Szyrosz.

-          Menjünk! – mosolyodott el Onyx.

Az egész éjszaka a díszletek körül forgott, mígnem a két élő személy szemei majdnem leragadtak, így ők aludni tértek. Onyx, saját kérésre a kis szoba melletti egyetlen vendégszobát kapta meg. Bár szobának alig lehetett nevezni, sokkal inkább lakosztálynak. Mire fáradtan aludni tért, már vadállatok kikészített bundái sorakoztak a falakon, erdei virágokból összeállított csokrok hoztak élettel teli illatokat a helységbe. A hatalmas baldachinos ágy mágnesként vonzotta őt, ruháit is alig bírta levenni, mire betakarózott, már majdnem aludt is. Még érezte, ahogyan arca a párnához simul, aztán minden elfeketedett és a külvilág megszűnt létezni számára.

   Órákkal később ébredt fel, kinézett az apró ablakon. Odakint hétágra sütött a Nap, bearanyozta az egész tájat. Túlságosan is fényes volt ez a most ébredt farkas szemeinek, erősen hunyorgott, aztán a gyomra is megkordult. Hamar magára kapta ruháit, majd lesietett a konyhára. A néhány perces lépcsőzés csak fokozta étvágyát, jól hallhatóan korgott már a gyomra, mire benyitott az étkezőbe.

-          Onyx! – intett Xerox – Már vártalak.

Ezzel maga mellé helyezett egy széket és rámutatott. Onyxnak sem kellett több, hatalmas lendülettel foglalt helyet barátja mellett. Alig bírta kivárni, míg elé rakják az ételt.

Az étkezés hamar véget ért, mindketten pukkadásig tömték magukat.

-          Na, ez most teljesen jó. – jegyezte meg Onyx – Ma már nyugodtan leszek és nem önt el a düh, olyan hamar.

-          Akkor jó, valóban teljesen jó. – vigyorgott a szőke férfi – De még jön a desszert.

A farkas szemei hatalmasra tágultak, és nem akart hinni a fülének.

-          Hova fér ennyi kaja beléd? – érdeklődött.

-          Nem tudom, de kényelmesen megvannak odabent.

Még jó fél órára volt szükség, mire az étkezés valóban a végére ért és a szolgák elpakolhatták az edényeket.

Kora délutánra járt az idő már. Onyx és Xerox a kertben gyakorolták az íjászatot, Onyxnak nem ment olyan jól, mint barátjának, hiába igyekezett. Nem a célzással volt problémája vagy az íj felhúzásával, sokkal inkább a szokásos apró dolgokkal, amik mindig megzavarták az életét. Aznap a nyílvessző lázadt fel a használat ellen, akárhányszor a farkas ki akarta lőni. Végül Szyrosz vetett véget a gyakorlatnak.

-          Itt az ideje a fürdésnek. – kiáltotta a kapuból.

A két barát közül Xerox törődött bele nehezebben a dologba, Onyx, mintha nem is bánta volna annyira. Jó tíz percbe is beletelt, mire összepakoltak és beértek a kastélyba. Mindketten egy meleg vízzel teli dézsát kaptak, amiben kedvükre fürödhettek. Onyx sietősen lépkedett fel a lépcsőn a szállására, alig várta, hogy meleg víz simogassa a bőrét. Éppen csak elhelyezkedett benne kényelmesen és ellazult, mikor kopogtattak az ajtón.

-          Ki az? – morgott egyet ki.

-          Én vagyok Suvi. Készen vagy már? – érdeklődött egy hang.

-          Most szálltam be, alig negyed órája, dehogy vagyok készen. – szólt oda meglepődötten.

-          Nem vagy te hal, hogy ennyi ideig legyél vízben. Gyere le Szyrosz szállására, ha végeztél, van ott neked valami.

-          Jó, majd jövök hamarosan.

Még jó fél órába telt, mire Onyx is elkészült a fürdéssel, felhúzta az otthonról hozott egyszerű váltásruháját és kilépett az ajtón. Azaz kilépett volna, ha nem állt volna az ajtaja előtt barátja.

-          Csak nem álltál itt egész idő alatt? – kérdezte meglepetten Onyx.

-          Na, de Suvi. Mit nem gondolsz. Most jöttem fel, hogy megnézzem, nem fulladtál-e bele a dézsába, hogy ilyen sokáig nem jöttél le.

-          Akkor induljunk.

A Nap lassan narancsba kezdett fordulni, ahogyan a táj is. Ezt a tényt a magasabb férfi igyekezett nem tudomásul venni. Egészen addig sikerült is, míg néhány fordulóval később Szyrosz nem közölte, hogy hamarosan érkezni kezdenek a vendégek. Ezért neki és párjának most el kell mennie, felkészülni, Onyxnak viszont a szolgálók még hoznak pár ruhadarabot, amiben meg tud jelenni a bálon. Pár pillanat múlva Xerox és Szyrosz kiléptek az ajtón, majd becsukták maguk mögött, hogy megkezdődjön a ruhapróba.

 

 

   Órák teltek el mire a farkas a lehető legegyszerűbb ruházatot kiválasztotta magának. Eközben már majdnem teljesen besötétedett, a vendégek pedig egymás után érkeztek. Xerox minden egyedül álló vendéget alaposan felmért, amíg társa üdvözölte őket és nem bizonyosodott meg róla, hogy nem kell riválisként tekintenie rá. Majd az utolsó vendég érkezése után felsietett a szállásra, ahol barátját hagyta. De őt nem találta ott, a szolgálók jelezték, hogy a természet szólította, hamarosan visszaér, és akkor csatlakozik a társasághoz. A férfi kissé nyugtalanul tért vissza Szyrosz oldalára, nem volt biztos benne, hogy a dolgok úgy alakulnak, ahogyan azt elképzelték. Tartott tőle, hogy barátja esetleg meglóg, amikor senki sem látja. Aggodalmas gondolatmenetének a vendégek meglepődése vetett véget. Szinte egyszerre fordultak a fogadóterem bal szárnya felé. Az első emeleti folyosón ekkor lépett elő Onyx a fal takarásából, majd meglepődve megállt, hogy mindenki őt nézi. Xerox megnyugodott, hogy Suvija nem hagyja cserben, azonban Onyxnak felettébb nyugtalanító érzése támadt, hogy ennyi vámpír figyeli minden mozdulatát. Tekintete ide-oda cikázott a tömegen, amíg ki nem szúrta Szyrosz és Xerox mellett Chalidot és Luciant. Tekintete megkeményedett és csak egy apró biccentést intézett feléjük.

-          Tisztelt vendégeim! – szólt erőtől zengő hangon Szyrosz – Ő Onyx, a házam vendége, ugyan annyira, mint Önök. Ugyan azt a magatartást várom el irányába maguktól, amit egymás felé is tanúsítanak. Sőt többet, mert semmiféle trükközést sem tűrök el vele szemben.

Senki sem mert ellent mondani az úrnőnek, a haragját sem akarták magukra vonni, így egyhangúlag fogadták el a feltételeket. Onyx lassan elindult barátai felé, hogy ebben a veszélyes tömegben ne maradjon egyedül. Aztán mikor elméjébe megszületett a felismerés, hogy Xeroxon kívül a társaságban csak neki dobog a szíve, engedett az aggodalma kissé. Így már világos volt, hogy miért nézett rá mindenki olyan egyszerre. Szyrosz társán kívül nem számítottak más élő jelenlétére. Ahogy elérte a lépcső felső részét, lett látható az öltözéke igazán. Egy hosszú ujjú selyeming, halványan látszódó hímzéssel és csipke kézelővel, mindez pedig éjfekete színben csillogott. Nadrágja bőrből készült, szintén fekete színű, egyszerű szabással, mégis eleganciát sugárzott. Lábbelije pedig fekete szövetcsizma volt. Oldalán ott díszlett legújabb tulajdona, a kicsik városában készült kard, melynek ezüstös fénye rabul ejtette bárki tekintetét.

   A tömegben kevesen tudták, egész pontosan négyen, hogy Onyxnak nem kerül nagy erőfeszítésébe mások érzéseinek kifürkészése. Ezért fordulhatott elő, hogy sok vendégről ordított a vágy és éhség furcsa; torz elegye. Ezeket pajzsával zárta el érzékei elől, miközben a lépcsőn sétált lefelé. Chalid és Lucian is igyekezett minél közelebb kerülni Onyxhoz, aki viszont feltűnően igyekezett tudomást sem venni róluk. Vendéglátóik oldván a feszültséget, mindenkit meginvitáltak a bálterembe.

A teremben egy kisebb fajta templom is kényelmesen elfért volna. A falakon selyem és bársonydíszítés váltakozott, szobrokkal és festményekkel, melyek harmonikus összképet alkottak a gyertyákkal. Fent a magasban, a mennyezet majdnem sötétbe veszett. Derengő, ugyan akkor megnyugtató hangulatot biztosított a világítás. A hatalmas terem falai mentén asztalok sorakoztak, mindegyiken apró névjegykártyák, hogy véletlenül se legyen kavarodás és probléma. Szyrosz nem törődött bele a fagyos hangulatba három vendége között, így az udvariasság határain belül mindent elkövetett, hogy Onyx; Lucian és Chalid rendezhessék a dolgaikat, ha akarják. Így került a vendéglátók és Onyx asztala mellé Lucian, Chalid és Gabriel asztala. A farkas ült háttal nekik, azt gondolván, így nem látja őket és nem is fogják annyira zavarba hozni. Azonban így ült hozzájuk a legközelebb is, ez a tény viszont már csak az után jutott eszébe, hogy mindenki helyet foglalt. A helyzet frusztrálta egy darabig, amíg rá nem vette magát, hogy inkább egyetlen élő barátjára figyeljen a vámpírok helyett. Igyekezett is minden figyelmét és idegszálát Xeroxra összpontosítani. Nem esett nehezére, hiszen rendkívül élvezte barátja társaságát. Természetesen ilyenkor nem lehet mindig egyvalakivel foglalkozni, főleg a házigazdáknak nem, így esett, hogy olykor egyedül maradt. Néhány bátrabb; egyedülálló vámpír felbuzdult a lehetőségen és megpróbált a farkas közelébe kerülni, ám ilyenkor Chalid vagy Lucian állt az útjukba. Végül ők ketten úgy döntöttek, hogy véget vetnek a helyzetnek és csatlakoznak makacs barátjukhoz. Felálltak és Onyx mellé léptek.

-          Jó estét Onyx! – köszöntötték – Szabad ez a két hely?

Rájuk nézett, majd a hozzá közelebb lévő székre feltette mindkét lábát és megszólalt.

-          Nektek is jó estét vagy inkább Önöknek is? Már nem vagyok biztos benne, hogyan is kéne viszonyulnom hozzátok. Amúgy itt csak egy hely van szabadon, a másik már foglalt.

A két vámpír arcáról eltűnt az óvatosság, helyét a csalódottság vette át.

-          Ahogyan eddig is, az tökéletesen megtenné. Gondolunk itt a fagyos idők előtti időkre.

-          A fagyos idők annak köszönhetőek, hogy hagytam magam átverni, ismét csak. Vak voltam és bizalmat adtam nektek, bíztam bennetek, mint nagyon kevesekben csak és ti kihasználtátok ezt.

-          De mi nem… – kezdtek rá egyszerre.

-          Csönd legyen! – csattant fel Onyx – Nem fejeztem még be. Bizalmat adtam nektek és hittem a szavatoknak. Az egyikőtök viszont csak hazugságot adott cserébe, a másikatok ugyan nem, ő viszont csak üres szavakat adott, tartalommal már nem töltötte meg őket, sőt néha még meg is cáfolta a tetteivel. Annyira hülye én sem vagyok, hogy örökké higgyek és bizakodjak. Az én kitartásomnak is van határa. Amin ti sikeresen túljutottatok.

-          Szóval akkor ellöksz magadtól minket? – kérdezte Chalid.

-          Nem. – somolygott gonoszan Onyx – Rosszabbat teszek.

-          Mit, ha szabad tudnunk? – kapcsolódott be Lucian is.

-          Rá foglak venni titeket, hogy színt valljatok és kiderüljön nyíltan, csak játékra kellettem nektek mindig is.

-          És ha mi ezt nem várjuk meg? – kontrázott Chalid.

-          Nem kell megvárnotok, le is léphettek, de azzal csak az igazamat fogjátok bizonyítani. – kacagott fel a farkas, olyan őrült; torz vihogással, ami még egy vámpírban is félelmet kelt.

-          De, hidd el kérlek, – így Lucian – nem akarunk és nem akartunk veled játszani, soha.

-          Elég! – pattant fel a székről Onyx – Nem hallgatom tovább, kár folytatnotok ezt a játékot.

Szavai végeztével akkorát rúgott az előtte álló székbe, hogy az a terem közepén landolt a bálozók között, földet éréskor pedig darabokra esett. Ezzel a lendülettel sarkon fordult és meg sem állt a torony aprócska szobájának erkélyéig. Frusztráltan, lelki fájdalomtól marcangoltan járkált fel és alá, nem tudta mit tévő legyen, nem tudott igazán semmit sem, még jóformán értelmesen gondolkozni sem. Percek teltek csak el, mikor ösztönösen megfordult, Xerox közeledett feléje.

-          Nyugi Suvi. Hogy érzed magad?

-          Mint egy gőzkazán, ami mindjárt felrobban.

-          Akkor nyisd ki azt a szelepet, hadd távozzon a fáradt gőz. Aztán menjünk vissza, majd elkerülöd őket a továbbiakban.

-          Ahhoz még kell néhány perc, le kell nyugodnom előbb.

-          Csak rajta. – válaszolta a szőke férfi, majd helyet foglalt a párkányon.

Onyx eleinte zavarba jött, hogy barátja ilyen egyszerűen túllép a dolgon és időt ad neki. Sőt megvárja, hogy elillanjon a haragja. Meglepődött, de örömmel töltöttel el, mi több, megnyugtatta. Nem kellett sok idő és máris készen állt a visszatérésre a többiek közé.

Odalent a hangulat már visszatért a megszokott báli forgatagába, legalábbis látszólag. Hajnalig tartott a mulatság, amikor is mindenki pihenni tért a szállására. A kastély tele volt vámpírral és kíséreteikkel.

   Néhány órás alvás után a farkas megéhezett, álmosan ugyan, de elindult valami harapni valót szerezni. A konyhában talált is némi még fogyasztható húsféleséget, neki állt megenni azokat. A szolgálók sürögtek forogtak és egyre idegesebbek lettek, hogy az úrnő egyik csatlósa ott lebzsel a közelükben. Nem voltak tisztában Onyx mibenlétével és képességeivel sem, így hamar lebuktatták saját magukat.

-          Miért izgulnak ennyire, mitől ilyen idegesek? – tette fel morcosan a kérdést.

-          Mi? Ugyan kérem, mi nyugodtak vagyunk, miből gondolja, hogy feszültek lennénk.

-          Nos, maguk mondták, hogy feszültek, nem én, amúgy meg. Süt magukról az idegesség és az is, hogy ennek én vagyok az oka.

-          Ugyan kérem, ez nem igaz. – felelte a konyhafőnök.

Ekkor egy eddig még nem látott szolga ment el Onyx mellett, a furcsa pedig a szaga volt. Bűzlött az olajszagtól, ami még gyanúsabbá tette Onyx szemében.

-          Na, jó, legyen. Ne játszunk egymással. Én farkas vagyok, és úgy olvasok az érzéseikben, mintha könyvből olvasnék. Maguk pedig rejtegetnek valamit és idegesek, hogy lebuknak előttem. Bökjék ki, mi az, most, amíg nem én verem ki magukból.

A szolgák mind megdermedtek, még az olajszagú egyén is.

-          Szóval még egy szörnnyel végezni fogunk! – szólalt meg végül a fickó, miközben előhúzta a kardját.

-          Kikkel akartok ti végezni? – csodálkozott el Onyx.

-          Fel fogjuk gyújtani a kastélyt, ennyi vámpír egy rakáson és ki vannak szolgáltatva nekünk. Ilyen alkalom csak nagyon ritkán kínálkozik. Ráadásul még egy másik szörny is, Isten elégedett lesz a mai cselekedeteinkkel. – vigyorgott.

-          Ahhoz még nekem is lesz néhány szavam. – morgott Onyx és felállt az asztaltól, majd előhúzta kardját.

Nem volt még túl friss egy párbajhoz, így a szolgának öltözött vámpírvadász ütés után ütést mért rá, de mindegyiket kivédte. Mígnem megelégelte a védekező szerepét és el nem öntötte agyát a düh. Átlendült támadásba. Egyetlen csapással zúzta darabokra támadója fegyverét, majd egy újabb csapással vágta gyomrába a kardját. A csontok sem voltak elég erősek az újonnan kovácsolt kardhoz, így akadálytalanul hatolt át rajtuk. A szolgák látván ezt a vérengzést, pánikba estek. Volt, aki rátámadt a farkasra volt, aki menekülni próbált. A támadókat egytől egyig feltrancsírozta, de közben vérszemet kapott és eldöntötte, hogy a konyhában mindenkinek halnia kell. Legyintett egyet a levegőben és az ajtók becsukódtak, minden ember csapdába esett. Mire az utolsó áldozatával is végzett, odakintről füst szivárgott befelé. Felcsapta az ajtót, és ahogy a tüdején kifért elordította magát.

-          Tűz van!

Szavait mindenhol hallani lehetett a kastélyban, egymás után ébredtek fel a vendégek, a menekülési utak már javában lángoltak, odakint pedig fényesen ragyogott a nap. Így repülni egyikük se volt képes. Aztán a tömegből előlépett Gabriel, mormogott néhány idegen szót, aztán pár furcsa jelet rajzolt a levegőbe, majd intett egyet és az összes tűz kialudt. Komolyabb kár nem keletkezett az épületben. Mire mindenki megnyugodott, addigra Onyx is elmondta a teljes történetet barátainak és az összegyűlt hallgatóságnak. Xerox gyorsan benézett a konyhába, majd meglepett arccal tért vissza.

-          Onyx már felszeletelte a húsokat odabent. Kis koszt is csinált, de nem vészes.

Barátja csak mosolygott a megjegyzésen, a kíváncsibbak is megnézték maguknak, de mind egyet értettek, egy farkas is lehet veszélyes, ha úgy hozza a sors.

Minden szolgát időben elkaptak és vallatóra fogtak, mindegyikük elméjét átvizsgálták. Akik benne voltak a merényletben, azok aznap este a búcsúvacsorán részt vettek, mint főfogás. Aznap éjjel indultak haza a vendégek, egymás után búcsúztak el a vendéglátóiktól. Az egész eseményt a magasból követte Onyx. Ott állt azon a bizonyos erkélyen és a távozókat fürkészte, hogy mikor távoznak azok, akiket egykor barátjának gondolt.

-          Lassan mi is megyünk. – szólalt meg két hang mögötte.

Sarkon fordult, majd dühös arcot vágva nézett farkasszemet Chaliddal és Luciannal.

-          Helyes, ahogy jónak gondoljátok. – vágta rá.

-          Akkor ennyi volt? – kérdezte Lucian.

-          Ti döntöttetek így, már réges-régen. Csak vagy ti magatok sem vettétek észre vagy azt gondoljátok, hogy én nem fogom észrevenni soha. Bár valószínűnek tartom, hogy soha nem volt semmi, csupán színjáték az egész. Maximum.

-          Akkor már nem is adsz lehetőséget nekünk, hogy bebizonyítsuk, tévedsz? – így Chalid.

-          Mit akarsz bizonyítani? – morgott Onyx – Te magad mondtad, hogy nem szereted, ahogyan rád nézek. Azt sem szereted, hogy szeretem az illatodat. Azt sem, hiszed, hogy nem ellened vagyok. Ezen mit akarsz még bizonyítani?

-          Kérlek Onyx… – próbálta megnyugtatni a felzaklatott farkast Lucian.

-          Mit kérsz még? Mit akarsz még mondani nekem? Mit higgyek neked el? Mire kelljen még rájönnöm, hogy soha sem úgy igaz, ahogy mondod? Miért kelljen újra átélnem, hogy szavaid ellenére, nem érek annyit a szemedben, mint ő? Miért akarjak még csalódni?

-          Lehet, egyszer majd eljön az ideje, amikor rádöbbensz, hogy a belső erőd közénk húz. – próbálkoztak egy újabb módon.

-          Ha a szokásos eset állna fent, még igazat is kéne adnom nektek. Azonban, ha van igazság abban, amit mondtatok, akkor a múlt kísértetei annyira erősek és jelentősek, hogy ebből nem lesz semmi sem. Lelkem így sosem fog vágyakozni a szenvedés után, jut abból több is, mint elég. De amúgy sem hiszem, hogy bármi igaz lenne az elmondott dolgokból, így meg nem fogok az után vágyakozni.

-          Tehát nincs rá esély, hogy elfogadj minket. – jelentették ki egyszerre, szomorúan.

-          Egy nagyon kevés esetleg van, de arra már nem elég csupán a szó. Többé már nem, tettek kellenek, máskülönben vége, annak, ami talán sosem volt. – nézett rájuk Onyx szigorú tekintettel.

A két vámpír némán figyelte a farkas tekintetét, így álltak ott percekig. Csak a távoli tücskök ciripelése sejtette az idő múlását. Mikor már csak egyetlen hintó maradt az udvaron, Szyrosz és Xerox felnéztek az aprócska szoba erkélyére, majd elindultak, hogy csatlakozzanak Onyxhoz.

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.